Színház

Gyilkosság a Vacsorán

előadás, magyar, 2011.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

A Gyilkosság a vacsorán kétségtelenül a legizgalmasabb történet, amibe belecsöppenhet az ember. Csakúgy ahogy a "Meghívás egy gyilkos vacsorára" című híres filmben, ahol a világ leghíresebb detektívjei nyomoznak együtt, ebben a krimiben a résztvevők lesznek a detektívek, akik fényt deríthetnek a rejtélyre. A program alatt, a vendégek asztalonként nyomozó csapatokat alkotnak - az idővel és egymással versenyeznek a rejtély megoldásában.

A vacsorát heti rendszerességgel és partnereink igényei szerint alkalmanként szervezzük kiváló helyszíneken. A négyfogásos menü időről időre frissül az adott étterem gasztronómiai fogásaival.

Az interaktív előadás a stáb által előkészített és a színészek által megteremtett világban zajlik. A vacsora a színdarab szerves része, a történet valós idejű: a résztvevőknek már a köszöntő ital elfogyasztásakor alkalmuk nyílik az első interakcióra a színészekkel. Az étkezés keretbe foglalja a történetet, a desszert elfogyasztása után érkezik a "feketekávé": az este során összegyűjtött információk alapján minden csapat megnevezi a tettest, az indítékot, és a gyilkos fegyvert.

Magyarországon tavaly szeptember elején nagy sikerrel debütált az első darab, melyet idén februárban követett a második. A Nyugat-Európában már régóta ismerős műfajt egy olasz vállalkozás hozta el Magyarországra franchise-rendszer keretében. "A magyarok bohém, életigenlő mentalitása áll legközelebb az olaszokéhoz" - magyarázza az okot az anyacég olasz ügyvezetője, Francesco Maria Malaspina.

A darabok (Vérkötelékek, A Kétely Fátylai) egy tehetséges olasz szerző, Lisa Moras tollából születtek, és fél év után is nagy sikerrel futnak. Év végéig három teljesen új darab kerül még bemutatásra, melyeket már teljes mértékben magyar szerzők írnak, és hazai rendezők viszik színre. Az első magyar darab írója: Vörös Róbert, a Nemzeti Színház dramaturg igazgatója. A színészek között van társulati tag (Új Színház, Szegedi Nemzeti Színház, Győri Nemzeti Színház), szabadúszó és diák is. Abban egyformák, hogy jól reagálnak a váratlan helyzetekre, pedig nincs egyszerű dolguk - ez egy érzékeny műfaj, minden előadásnak más a tempója, más a rezgése.

A vállalkozás hosszú távú célja, hogy ezzel a rendhagyó műfajjal újra közelebb hozza a színházat azokhoz az emberekhez, akik az elmúlt évek során elpártoltak a színházlátogatástól. Ez a tendencia nem csak a fővárosra, de vidéki városokra is igaz. A kezdeti budapesti sikerek után az interaktív előadások idén márciustól már Győrben illetve Debrecenben is elérhetőek. Az első vidéki premierek után Szeged és Pécs számára hozza el a tavasz ezt a különleges gasztronómiai-művészeti élményt.

Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is rengeteg turista fordul meg, rajtuk kívül szintén számos külföldi él, dolgozik, válik aktív részesévé közösségének itthon. Tartalmas szórakozást kínálva számukra, a nyelvi akadályokat áthidalva május közepén indul a Vérkötelékek című darab angol nyelven, professzionális angol ajkú színészekkel. A szervezők célja, hogy az interaktív vacsora színház külföldi vendégei Hungaricumként emlékezzenek a méltán világhírű gulyásleves melletti nyomozás emlékére, mint tartalmas időtöltés eme különleges módjára.

A(z) Interaktív Vacsoraszínház előadása

Stáblista:

Hozzászólások