Film és sorozat Moziműsor Színész és alkotó Színdarab Színházműsor Koncert Fesztivál Kiállítások Egyéb események Helyszínek Cikkek

HIOB

előadás, 1 felvonás, 180 perc, német, 2010.

Értékelés:

1 szavazatból

Szerinted?

1 hozzászólás

Mendel Singer zsidó tanító, esendő kisember, aki négy gyereket nevel. Egyik fia katona lesz, a másik Amerikába emigrál, lánya férjhez megy, legkisebb gyermeke pedig teherként nehezedik vállukra, mert epilepsziája miatt semmire sem tudják tanítani. Végül otthon hagyják, és Amerikába mennek fiuk után, aki hamarosan elesik a háborúban. A felesége bánatában meghal, a lánya megcsalja ukrán férjét, és szégyenében elmenekül, otthon maradt katona fiúk is eltűnik. Mendel Singer magányos nyomorában Istennel perel, magyarázatot kér jóbi sorsára. Válasz nincs, a hitközség sem tudja visszatéríteni hitéhez, ám csoda történik: az otthonhagyott Menuchim meggyógyulva és világhírű zeneszerzőként kerül elő, hogy megvigasztalja öreg apját.

A(z) Nemzeti Színház előadása

Teljes leírás

Bemutató időpontja:

2010. április 2., Nemzeti Színház

Stáblista

Szereplők

André Jung

Mendel Singer

Hildegard Schmahl

Deborah (a felesége)

Sylvana Krappatsch

Menuchim (a fia)

Wiebke Puls

Mirjam (a lánya)

Edmund Telgenkämper

Schemarjah (a fia, Groschel, a kereskedő)

Steven Scharf

Jonas (a fia, Kosake, Mac, amerikai, Skowronnek, cipész)

Walter Hess

Menkes (Bibelschreiber)

Alkotók

író: Joseph Roth
rendező: Johan Simons
díszlet: Robert Neumann
jelmez: Dorothee Curio
dramaturg: Koen Tachelet Julia Lochte
fény: Max Keller
zene: Paul Koek
rendező munkatársa: Ramin Anaraki

Hozzászólások

10/10

A forgón egy szegényes fagylaltszínekbe függönyözött körhinta-henger áll, revü-lámpafürtökkel ékesítve: a csupasz színpadon ez lesz az egyetlen díszletelem, amely egyaránt alkalmas a galíciai, schetlbeli ház belsejének s a New York-i fényes környezet megjelenítésére. Bert Neumann munkája ugyanazt a visszafogott, antihatásvadász szemléletet tükrözi, mint az elõadás egységes stílusa. Johan Simons rendezése nem ismeri a fortissimót, de még a forte kitöréseket is alig, alsó középhangon játszatja a színészeket, ahogy a zeneszerzõ is, még a duhajkodó kozákkórus " amuri partizán"-dalánál sem tolja rá a hangerõt. Gesztusok, mozgások sincsenek túlzottan, az egyetlen lehetõség az a hihetetlenül koncentrált deklamáció, amely átélt erõteljességével, áradó lendületével tökéletesen helyettesíti a külsõséges elemeket.

Ahogy a Mendel Singert, a "kis zsidót" játszó, zseniális André Jung "csak" elmondja a történéseket, a helyzetét, a lelkiállapotát, az megmagyarázhatatlanul hatásos, pedig "csak" mesterien recitált monologizálás! A Faust, a Mester és Margarita, de még az unalomba fulladt Jellinek-darab elõadásain is megcsodált káprázatos képzettség, a szómágia fantasztikus tobzódása, amely a német színjátszási stílus legnagyobb erénye, most is ellenállhatatlan szuggesztióval érvényesül. Természetesen a fizikai, a pantomimikus professzionalizmus sem hiányzik. Az expozícióban Sylvana Krappatsch, az epilepsziás fiút megszemélyesítõ fenomenális színésznõ olyan koreográfiát produkál a világot jelentõ deszkákon, amelyet a mímes-táncos szakma legnagyobbjai is megirigyelhetnének. (Akkor még majdnem néma, leszámítva a ritka "Mama" nyögéseket, - a végjátékban aztán orátori képességeit is megcsodáljuk majd). A háttérzene nem az obligát klezmer, legfeljebb annak avatott zeneszerzõi imitációja, ahogy a háborút, az újvilági örömmámort érzékeltetõ hangkulissza is az. Nem találkozunk pro és kontra zsidózással sem, egy emberi történetet látunk, a maga tágasabb általánosíthatóságában.

Wiebke Puls, a színesebb életre és fõleg minél több férfira vágyó, egy kissé szintén idegkárosult hisztérika szerepében, arányos eszközökkel, mégis kirobbanó energikussággal állítja elénk a szintén tragikus vég felé tartó Szinger-lányt. De felsorolhatnánk nyugodt szívvel a teljes színlapot, a két-három szerepet abszolváló férfiak egyenrangú teljesítménnyel biztosítják a színvonal töretlen egységét. Nem tévesztendõ össze az amerikai Philip Roth-tal, Joseph Roth élt a Monarchia és az orosz cár birodalmának távoli, galíciai csücskében, belülrõl ismerte az ábrázolt világot és a kivándorlás körülményeit is.

Johan Simons rendezése fölényes tárgy- és emberismerettel, a kortárs német színházkultúra, számunkra távoli fároszként pislákoló bámulatos szintjén alkotta meg kivételes remeklését, amelyben múlhatatlan érdeme volt a félelmetesen grandiózus müncheni társulatnak. Köszönet a Nemzetközi Színházi Fesztiválnak, hogy annyi balfogás ellensúlyaként, ilyen produkció meghívásával tette rangossá a sorozatot.

Válasz