Színház

Holnap reggel

tragédia, 3 felvonás, magyar, 2003.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Enyhén utópisztikus életkedv-dráma, amelynek végére a léleknyomorító szorongáson és öngyötrésen diadalmaskodik az egészséges önbizalom, a halálmegvető bátorságnál fontosabbnak bizonyul az értelmes élet.

Ember Sándor mérnök, feltaláló. A hadsereg épp most készül megvenni legújabb találmányát: a földről "villanyhullámmal" irányítható (tehát pilóta nélkül célra szálló) repülőgépet. De a társasági élet szereplőit nem Ember, a mérnök izgatja, hanem Ember, a szerencsétlen alak, aki - nem elég, hogy felesége, Mária elhagyta - nem mert kiállni párbajra előkelő vetélytársával, Beniczky gróffal.

A cselekmény középpontjában a két férfinak a nőért vívott párviadala áll - ősi téma, új feldolgozásban. Embert - miután amerikai párbajban a fekete golyót húzta - a külvilágnak hajszál híján sikerül hősies öngyilkosságba hajszolnia. Ám a döntő pillanatban megjelenik egy különös alak, és kioperálja hősünkből a halálfélelmet. Hiába dongja körül izgatottan a mérnököt sok kisszerű figura, végül csalódniuk kell: Ember Sándor próbarepülésén a véres szenzáció elmarad.

Karinthy Frigyes 1916-ban írott drámája (amelyben tulajdonképpen "föltalálta" a későbbi robotrepülőgépet is) igazi újrafelfedezés. Bár az első bemutató több mint száz előadást ért meg, ma szinte ismeretlen gyöngyszeme Karinthy életművének."

Hargitai Iván, rendező

A(z) Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2003. október 18., Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Ember Sándor (mérnök)
Lehotay Mária (a mérnök volt felesége)
Bella Gábor (zeneszerző)
Beniczky Gróf
Olson Irjő (finn orvos)
Stepan (montőr)
Lidérc Jenő (újságíró)
Horváth Lenci (elegáns úr, de púpos)
Lendvai (idősebb úr)
Lendvainé (a felesége, jóval fiatalabb)
Hermin (volt vidéki színésznő)
Zajcsek kapitány
Békásy főhadnagy

Alkotók

Hozzászólások