Színház

János vitéz

daljáték, 3 felvonás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Petőfi Sándor elbeszélő költeménye, a János vitéz ? párjával, Arany János Toldijával együtt ? a magyarság irodalmi kincsének központi darabja, Kosztolányi Dezső szerint "A magyar Odüsszeia". Meseszerűsége, népies hangvétele és verselése révén másfél évszázada utat talál a legszélesebb olvasóközönséghez, könnyen feldolgozható, a gyerekek által is kedvelt iskolai tananyag. Népszerűségét a hatvan évvel később született színpadi feldolgozás csak fokozta: Kacsóh Pongrác fülbemászó zenéje és Heltai Jenő dalszövegei kezdettől fogva nagy sikert arattak.

A háromfelvonásos daljáték ugyanakkor a cselekményt megfosztotta számos jelenettől, elsősorban a mesés kalandoktól. Gyermekeknek szánt, látványos és humoros előadásunk ? miközben a terjedelmet ennek a korosztálynak megfelelően rövidíti ? a történet több elemét visszaemeli, ráadásul Petőfi Sándor eredeti szövegével.

KÖZREMŰKÖDŐK
a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Nemzeti Színház énekkara, a Szegedi Nemzeti Színház tánckara, a VargaBalett Táncműhely növendékei

Zenei asszisztens - Kovács Gábor
Vezényel - Kardos Gábor, Koczka Ferenc
Grafika - Juhász Katalin

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Stáblista:

Hozzászólások