Színház

Játék a kastélyban

előadás, 3 felvonás, magyar, 2017.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Molnár Ferenc nászútjáról visszaérkezve Bécsbe, két egymásba nyíló szobát nyittatott színésznő feleségével a Hotel Imperialban. Darvas Lili egész nap a német nyelvet gyakorolta fáradhatatlanul: ugyanazt a sort akár ötvenszer is elmondta egymás után Az Orleans-i szűz, a Barnhelmi Minna című darabokból, vagy éppen Goethe Egmontjából. Molnár egy délután hazatért szobájába Ruttkai Györggyel. A szomszédból Darvas hangját hallották, pontos németséggel és hiteles természetességgel azt mondta: ?Szeretlek! Szeretlek!? Mindketten megdöbbentek. Kinyitották az ajtót, ott találták Lilit dr. Hockkal, a nyelvtanárral.
Állítólag ez adta az ötletet Molnár kétségtelenül legvirtuózabb vígjátékához, a Játék a kastélyban-hoz, melyben Turai és Gál, a híres operett-szerzőpáros egy olasz tengerparti nyaralóba érkezik a fiukként istápolt ifjú zeneszerzővel, hogy a kész új darab hírével meglepjék a primadonnát, aki nem mellesleg a tehetséges komponista mennyasszonya. Meglepődni azonban nekik lesz okuk, amikor a papírvékony szállodai falaknak hála fültanúi lesznek a művésznő és egyik színészkollégája szerelmi légyottjának. Megmenthető-e az operett, elkerülhető-e a botrány, meg lehet-e kímélni a fiatal szerelmest a csalódástól?
Turai és Molnár Ferenc mindenesetre teljes színházi arzenálját, összes trükkjét beveti a siker érdekében, és ezzel kezdetét veszi az igazi színpadi bravúrról szóló bravúros komédia, melyben szétválaszthatatlanul összegabalyodik valóság és látszat, igazság és hazugság, élet és színház.

A(z) Jászai Mari Színház, Népház előadása

Bemutató időpontja:

2017. október 21., Jászai Mari Színház, Népház

Stáblista:

Hozzászólások