A Kasimir és Karoline keletkezésekor – 1932-ben – még valóban csak az év bizonyos szakaszaira, és csak pár napra, jelen esetben a dráma idejére és helyére, az Oktoberfestre koncentrálódott az a mértéktelen étel- és italfogyasztás, a testi élvezeteknek az az mindenféle erkölcsi gát nélküli hajszolása, amely mára mindennapossá vált. Így Botos Bálint rendezése a maga merkantilizált, minden szakralitásától megfosztott vásári forgatagával az Ödön von Horváth drámája ábrázolta konfliktusokat a mai fogyasztói társadalmunk elembertelenítő, a másikat semmibe vevő, mérhetetlenül önző jellegével aktualizálja. Ezért érezzük félelmetesen és hátborzongatóan mainak a két címszereplő szerelmi bonyodalmát is, amelynek kibontakozásában a gazdasági indíttatás – Kasimir elvesztett egzisztenciája – fájdalmasan döntővé válik. És emiatt érezzük korunk viszonyaira nézve meglehetősen áthallásosnak „az ember a körülményei függvénye”, „az emberek egyáltalán nem lennének rosszak, ha jól menne a soruk”, „az érzelemmentes emberek sokkal könnyebben élnek” horváth-i mondatokat is.

Ám hogy mindezen a szentenciák ellenére vagy épp ezek mellett érvényben maradhat-e a dráma mottójául szánt „S örökkön él a szerelem” kitétel, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata vendégelőadásából kiderül.

A(z) Csokonai Színház előadása