Színház

Kazamaták

színmű, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Ha igazat akarnak megtudni 56-ról, olvassák el Papp András és Térey János Kazamaták című drámáját, amely meggyőződésem szerint az utolsó száz év egyik legjobb drámája. Ez a forradalom első igazán irodalmi ábrázolása, mert ideológiamentesen, a napi politikától függetlenül csak és kizárólag emberi magatartásokat, indulatokat és érzelmeket mutat be, vagyis a szó igazi értelmében filozofikus. Nagyszabású és rémisztő mű, olyan, mint az ember.” Spiró György


"A Kazamaták nem ötvenhatról szól, hiszen nem fogja át az egészet, de történelmi, mert annak egyik napja elevenedik meg, és azért is az, mert általános emberi értékek és cselekvési lehetőségek jelennek meg a nagy idők lőporfüstös közegében. Mindenkori aktualitása is ebből fakadhat: a jobb és az igazságosabb és a szabadabb élet reményében küzdők kivételes pillanatokban ugyanilyen szituációban találhatják magukat.” Papp András

Diákok: Elek Kira, Tamás Tünde Dóra, Zámbó Nikolett, Biri Gábor, Gellényi Szabolcs, Zsibók Márk

A(z) Szegedi Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2018. február 9., Szegedi Nemzeti Színház

Stáblista:

Szereplők

Tanárnő
Mérő Endre, a Nagy-budapesti Pártbizottság harmadtitkára
Tábori Klára
Esztena István, honvédezredes
Pócs Péter, honvéd tüzérezredes
Dimitrov doktor
Pulizer, a titkárnő, Nővér
Surányi György, államvédelmi alhadnagy
Gyurica Gergely, tizedes
K. Maros, Kollár, Sofőr
Borsos, Szluka, Kapuőr
Rendőr 1.
Rendőr 2., Katona 2.
Katona 1.
Jutasi Miklós
Meszena József, más néven Körző
Tilinkó Árpád
Kacsa, pultosnő a Potyka csárdában
Szigeti János teherautósofőr
Tűzoltó az Erkel Színházból
Baló Máté, őrnagy, a tankok parancsnoka, Pilóta

Alkotók

Hozzászólások