Minden Kérész Művek közösségi alkotás, mely egyetlen egy nap alatt jön létre. A társulat művészei egy előre megadott témára, egyetlen intenzív nap alatt hoznak létre új, egyedi, egyszeri és megismételhetetlen performansz-eseményt. Így minden Kérész Művek egyszerre premier és darabtemetés, előadás először és utoljára. Ami aznap este történik, az abban a formájában soha többet nem látható.
Nincs színpad, nincs nézőtér. A nézők és művészek, mint egy kávéházban, asztaloknál ülve kötetlenül beszélgethetnek, miközben folyamatosan vizuális, zenei és színházi akciók történnek körülöttük, kis színpadokon, a folyosón, az előtérben, az udvaron vagy akár a háztetőn.
A Kérész Művek meghatározhatatlan műfajára talán a „kortárs performansz varieté” lehetne a legjobb kifejezés.
A spontenaitás és a pontos kidolgozottság paradox módon, egyszerre érvényesül.
A mostani sorozat nem csak annyiban tér el az eddigiektől, hogy a nézők is meghatározhatják az előadások témáit, hanem, hogy az állandó alkotó/performer csapat – az Artus tagok – mellett vendégművészeket is meghívunk.
Minden alkalommal más lesz
a zeneszerző és zenekar,
a képzőművész,
az intermédia, multimédia művész,
és minden alkalomra meghívunk egy-két különleges „special guest” – meglepetés alkotót/szereplőt – a színház, a tánc, a zene, vagy a képzőművészet világából.
Minden szombati napot, alkotó folyamatot végig kísér egy-egy elméleti szakember, elemző-megfigyelő, (művészettörténész, szociológus, filozófus), aki az előadást követően tanulmányt ír a látottakról. Vajon egy ilyen közösségi alkotói módszer lehet-e egy olyan társadalmi modell, aminek a szabadság, a tiszta keretek, a figyelem, a tisztelet, a kreativitás és az együttműködés az alapja? Lehet-e, hogy mindez ne csak a színpadon vagy a monitoron, hanem az életben is megvalósuljon?
A(z) Artus Stúdió előadása
Hozzászólások