Dóra és Imre marakodásának mélyén a kimondatlan (mert kimondhatatlan - értsd: tilos kimondani) tragédia áll, s ez az elfojtott fájdalom teszi tönkre két jobb sorsra érdemes szerelmes kapcsolatát. A forradalom elvesztett gyermek - a halott jövő az, ami kiúttalanná teszi életüket. Férfi és Nő egymást és önmagát felemésztő párviadala, az örökös eldöntetlenség, a fájdalmas helybenjárás, s főként a megoldás lehetőségének teljes hiánya - ez az, ami tragikussá teszi a létet két olyan lény számára, akik egymásnak születtek, hisz tökéletes párjai egymásnak. Előadásunk középpontjában ezek a gondolatok állnak, s mindezek mellett még korrajzot is adunk arról az időről, amikor még nem volt nyitott a világ, s még a vasfüggönyön belül is csak engedéllyel lehetett utazni, s természetesen csak azoknak, akik politikailag megbízhatónak bizonyultak. Ízelítőt kapnak a nézők a kor szóhasználatából, hiszen ez a dráma nyelvi lenyomata is az ötven évvel ezelőtt használt értelmiségi beszédnek - vagyis nem célunk, hogy ezt a mához közelítsük. A szerző első mondatával kezdtem, s most az utolsóval fejezem be: "Ha még valahol előadásra kerül ez a darab, kegyeletes kézzel állítsák vissza az emlékező sorokat a Budapest utcáin annyi más fiatallal együtt elesett gyereknek." Ez a célunk, s igyekszünk megfelelni az író óhajának. (Sipos Imre)
A(z) Gózon Gyula Kamaraszínház előadása
Hozzászólások