Színház

Klinghoffer halála

színházi közvetítés, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az egyik legismertebb kortárs amerikai zeneszerző, John Adams 1991-ben bemutatott operája a Palesztin Nemzeti Felszabadítási Front terroristái által eltérített Achille Lauro óceánjáró, valamint egy amerikai utas meggyilkolásának történetét dolgozza fel. A nyugdíjas, kerekes székkel közlekedő Leon Klinghoffer feleségével ünnepelte harminchatodik házassági évfordulóját, a hajó Egyiptomból futott ki, amikor négy terrorista elfoglalta, és követelte izraeli börtönökben fogva tartott ötven palesztin szabadon bocsátását. A téma és feldolgozása megosztotta az amerikai közvéleményt, és bár öt operaház együtt rendelte meg a darabot, az Egyesült Államokban eddig csak kétszer, 1992-ben és 2011-ben hangzott el teljes terjedelmében színpadon.

A Metropolitanben most lesz először látható, az előadás az Angol Nemzeti Operával koprodukcióban valósul meg, amely 2012-ben már bemutatta. A rendező Tom Morris, aki a nagy sikerű Hadak útján című könyvből a még nagyobb sikert aratott musicalt állította színpadra a Broadwayn, öt Tony-díjat elnyerve. Az Adams-operát a Saint Louis-i Szimfonikusok zeneigazgatója, David Robertson vezényli. A főszereplő hajóskapitányt a 2010-től a Metben is rendszeresen megforduló, brazil-lengyel Paulo Szot alakítja. A kiváló brit bariton, Alan Opie a címszerepet kapja, Michaela Martens pedig mint Klinghoffer felesége, Marilyn lép színpadra. Sean Pannikart az egyik terrorista, Molqi szerepében láthatjuk, a Mamoud alakját megformáló Aubrey Allicock most debütál a Metropolitan színpadán, Ryan Speedo Green pedig "Rambót" kelti életre.

A(z) Müpa előadása

Hozzászólások