Színház

Közellenség

előadás, magyar, 1999.

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

Anno Christi 1540., virágvasárnapra virradó hétfőn Hans Kohlhase, a Spree-parti Cölln polgára, cinkostársaival, Georg Nagelschmidttel és egy sekrestyéssel együtt Berlin előtt kerékbe töretett. Miként jutott ily siralmas végre, azt kell röviden jelentenem. Ez a Hans Kohlhase nagyrabecsült polgára volt Cöllnnek, és kereskedő volt, főként pedig barmokkal kereskedett. És midőn egy ízben szép lovakat vezetett Szászországba, hogy eladná őket, és egy nemesember feltartóztatta, mondván, hogy alighanem lopta őket, akkor ő azt ajánlotta, hogy vigyék bíróság elé a lovakat a nemesember költségére, majd ő felhoz bizonyítékot elegendőt, hogy a lovakat tisztességesen vásárolta?
Így kezdődik az a régi krónika, amelynek alapján Heinrich von Kleist megírta Kohlhaas Mihály című elbeszélését. Az igazságáért mindent - vagyonát, családját, s végül még az életét is - feláldozó lócsiszár történetét Kleist nyomán többször is feldolgozták. Számos színpadi változata közül Magyarországon a legismertebb és legtöbbet játszott Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című darabja. Tasnádi Istvánnak Schilling Árpád Kamra-beli rendezéséhez készült új műve, a Közellenség is Kohlhaas Mihályról szól, de szokatlan feldolgozásban: a történetet az a két ló meséli el, "akik" miatt az egész háborúság kitört.

A(z) Kamra előadása

Bemutató időpontja:

1999. május 8., Kamra

Stáblista:

Hozzászólások