Kulcsár Noémi Tellabor: Lacus Pelso
Kortárs táncelőadás egy nem is olyan rég letűnt korszakról

Lacus Pelso: a Balaton latin elnevezése. A gondtalan, napsütötte nyarak helyszíne, a „magyar tenger”, amelynek napjainkra sajátos jelentése lett. A korszakokon átívelő előadás művészeti és popkulturális utalások révén a Balatonon pihenők szempontjából emlékezik vissza a legendás balatoni nyarakra.

Nosztalgia, reménykedés, számvetés – sikeres (és sikertelen) változások sokaságát mutatja be a produkció, amely a korabeli, sajátos magyar életérzés mellett a mai valóságunkról is szól.

Koreográfus: Kulcsár Noémi (Harangozó-díjas)
Dramaturg: Cseh Dávid
Látvány: Bati Nikolett
Táncolják: Bozsányi Liliána, Eyassu-Vincze Barbara, Hajszán Kitti, Dzsupin Ádám, Túri Lajos Péter

Az előadás időtartama: 60 perc

Ladjánszki Márta// Közép-Európa Táncszínház: Effigy
Effigy, egész közelről nézve: képmás. Egy másik kép: másképp. Visszhangra talál bennem az etimológiai szómagyarázat, mert én is úgy gondolok az így készülő szólóra, mint egy hasonlóság, hiszen az, aki a színpadon van egy kvázi fiktív személy. Krisztiánból és belőlem táplálkozik és Krisztián testén jelenik meg, tehát hasonló hozzá, de nem ő egy az egyben. Az effigy szó megjelenését 1539-ben dokumentálták először angol nyelvterületen, valószínűleg francia közvetítéssel, a latin effigies egyes számából származik, ami másolatot, képet, hasonlatosságot, portrét és szobrot jelent.

Effigy, egész közelről nézve: képmás. Egy másik kép: másképp. Visszhangra talál bennem az etimológiai szómagyarázat, mert én is úgy gondolok az így készülő szólóra, mint egy hasonlóság, hiszen az, aki a színpadon van egy kvázi fiktív személy. Krisztiánból és belőlem táplálkozik és Krisztián testén jelenik meg, tehát hasonló hozzá, de nem ő egy az egyben. Az effigy szó megjelenését 1539-ben dokumentálták először angol nyelvterületen, valószínűleg francia közvetítéssel, a latin effigies egyes számából származik, ami másolatot, képet, hasonlatosságot, portrét és szobrot jelent.

„Tetszik a szómagyarázatban, hogy biblikus asszociációja is van ennek a hasonlóságnak, ugyanis a Biblia szerint az isten az embert saját képmására teremtette. A festő pedig a modell és a saját elképzelésének a képmását veti össze és az eredményt festi meg. Akár mi, ebben a szólóban. Ezt támasztja alá Krisztián hobbija is, vagyis a festészet, miszerint a festő képmásokat fest. A képmásain nem csak arcok, hanem sorsok is látszódnak. Akár a mi előadásunkban, a karakternek egyéni sorsa lesz, ami kirajzolódik – vagy nem -, ami a nézők által olvasható – vagy nem” – Ladjánszki Márta.

A képmások elégetése az évszakok változását jelző számos rituálé része, melyek Európa-szerte helyi hagyományok szerint történnek.

A figurák általában az élet “nemkívánatos” erőit (tél, az előző év, boszorkányok, Júdás) testesítik meg, és elégetésükkel az élet – halál és újjászületés – éves körforgását, a tél legyőzését és a tavasz visszatérését jelzik és ünneplik. A legtöbb hagyományt újév környékén, a farsang végén vagy a húsvét előtti héten rendezik meg.

Előadják: Barna Krisztián táncművész, Varga Zsolt zeneszerző/előadó
Koncepció/rendezés: Ladjánszki Márta
Koreográfia: Ladjánszki Márta és az alkotó-/előadótársak
Táncos: Barna Krisztián
Zeneszerző/előadó: Varga Zsolt
Fény: Fogarasi Zoltán
Kosztüm: Pillangó
Asszisztens: Joó Renáta
Vizuális segítő: Kovács István
Videodokumentáció: Balázs Lajti – aFilm.hu