Színház

Léni néni

zenés bohózat, 2 felvonás, magyar, 2002.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Miradoux rendőrnyomozót egy szerencsétlen akció után ? tudniillik letartóztatta az inkognitóban arra járó belügyminisztert - idő előtt nyugállományba küldik. Az utcára tett Miradoux elkeseredésében virágüzletet nyit, de szívéből gyűlöli az összes fikuszt, begóniát és diffenbachiát. Esténként hajdan volt hőstetteiről ábrándozik, molyette egyenruhájában, tetszeleg, és alig várja idős hölgy rokona halálát. Léni néni ugyanis 3 milliót ígért szeretett unokaöccsének, aki ebből a pénzből reméli megnyitni nyomozóirodáját. "Kaméleon és Tsa" - mert Miradoux már a frappáns cégnevet is jó előre kitalálta - nyomába ered majd minden bűnnek: bicikli tolvajnak, sikkasztó pénztárosnak, házasságszédelgőnek.

Csak láthatná már azt a 3 milliót! Az örökségre áhítozik Cecile, Miradoux lánya: is, hogy egy részét hozományba kapva, nőül mehessen kedveséhez, Armandhoz. Léni néni meghallgatja a sok fohászt, és jobblétre szenderül. A közjegyző máris rohan a virágüzletbe az idős hölgy arcképével és egy titkos záradékot is tartalmazó végrendeletével. E záradék indítja el a lavinát, mely mindent és mindenkit magával sodor - görög benne tehetetlenül a teljes Miradoux család; egy kedélyes, ám állástalan atyaszínész; néhány kérő; egy, illetve két hadirokkant múzeumi terem- őr; spanyol grand és énekes donna; pár életre kelt római gladiátor; Nyizsinszkij és Caruso; Rafael és Tizian - harminc műorr és negyven álszakáll.

A(z) József Attila Színház előadása

Bemutató időpontja:

2002. március 16., József Attila Színház

Stáblista:

Hozzászólások