Színház

Levelek a lövészárokból

előadás, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Veszprémi Petőfi Színház az első világháború kitörésének 100.
évfordulója alkalmából tűzi műsorára a Levelek a lövészárokból című az
előadást. A rendhagyó est anyagát Nemlaha György állította össze korabeli
levelezések, katonadalok, kuplék, dokumentumok újságcikkek alapján.
A magyar televízió legendás szerkesztője a XX. század egyik emlékezetes
korszakából válogatott különböző alkotásokat, amelyeket jelentős
személyiségek neve fémjelez. Így választotta ki Babits Mihály, Molnár
Ferenc, Gyóni Géza, Emőd Tamás, Karinthy Frigyes, Gábor Andor, Nagy Endre,
Juhász Gyula, Szirmai Albert, Reményik Sándor, Zerkovitz Béla műveit. Ezek
az alkotók egy olyan fontos időszakot idéznek meg történelemből, amikor a
magyar irodalom, a színház, a kabaré, az operett, a sanzon, a nóta tiszta
forrásként adott békebeli reményt az embereknek.
A produkció rendezője, dramaturgja Kéri Kitty, aki előadás látványvilágát
is kialakította. Mint mondta: gazdag, műfajilag sokszínű anyagot állított
össze Nemlaha György, jó egyensúlyban szerepelnek a prózai és zenei részek
a szövegkönyvben, s ez segítheti a nézőket abban, hogy ezekben feloldódva
emlékezzenek erre az időszakra. A stábtól azt kérte, hogy az emberi
sorsokat, a mély érzelmeket, a lelki rezdüléseket mutassák be játékukkal.
A színészeknek több szerepet kell majd megformálniuk. Az előadás nem az I.
világháború történetét meséli el időrendi sorrendben, hanem egy történelmi
kort mutat be a prózai részletek, levelezések, zenék, dalok segítségével.

A(z) Veszprémi Petőfi Színház előadása

Bemutató időpontja:

2014. október 31., Veszprémi Petőfi Színház

Stáblista:

Hozzászólások