A zene szélesre tárja a romantika kapuit. Csillogó fényben tündökölnek a hattyús lovag és a Grál világának eszményi hitet és bizalmat sugárzó hangzatai, és velük szemben a mély fafúvók sötét színeinek komor félhomályába merül a gonosz hatalmakkal szövetkező Ortrud és Telramund kísérteties világa. Bámulatosan híven követi a dallamszövés a szavak ritmikáját, illetve szómelodikáját; végleg eltűnnek a régi operatípus zárt számai. A recitativo dallamos énekbeszéddé alakult át, az arioso pedig ugyancsak deklamatorikus jellegű és drámai erejű dallamköntöst ölt. Lényegesen kibővül és megnő a vezérmotívum alkalmazásának köre, de talán mindennél feltűnőbb Wagner zenekarának hatalmas fejlődése. R. Strauss szerint a Lohengrin partitúrája tekinthető a modern hangszerelés kiindulópontjának.
Wagner 1845-1848-ig dolgozott a Lohengrinen; a drezdai udvari Opera nem fogadta el karmesterének újabb operáját. Végül Lisztnek sikerült a weimari udvari körök ellenzését leküzdenie és a száműzetésben élő szerző művét 1850. augusztus 28-án bemutatni. A Lohengrin már a bemutató alkalmával mély benyomást tett a hallgatóira, a kritika azonban meglehetősen hidegen fogadta. Ennek ellenére számos német színpad műsorára tűzte, míg Wagner maga csak 1861-ben, Bécsben hallhatta először. A Tannhäuser mellett a Lohengrin jutott el leghamarabb külföldi városokba, így többek között Budapestre is.
A(z) Csokonai Színház előadása
Hozzászólások