Az aktuális elnyomó réteget, a vélt vagy valós vérszívók, a vámpír család alkotja, mely saját mikroközösségén belül is tradicionális és kulturális konfliktusokkal küzd. Az öreg családfő, a Gróf a hagyományok őrzője, aki napi szinten kerül groteszk színezetű összetűzésbe fiával Vamppal és Vampnéval, a regnáló kegyúrral és nejével. Vampék a magasabb társadalmi helyzetük abszolút tudatában felsőbbséges kegyességgel gyakorolják hatalmukat a birtokukban lévő földeken és gyárukban. Elnyomásuk teljes, a cenzúrától kezdve, a szakszervezetek létrehozásának megtiltásáig. Önhittségük oly nagy, hogy abba a tévhitbe ringatja őket, hogy a modernizált életmód, elég a társadalomba való beilleszkedésükhöz. Amikor ennek ellenére mégis bekövetkezik a lázadás,- ablakot betörő, kőhöz kötött fenyegető röpirat által-, a kiváltó okot az öreg Gróf viselkedésében vélik fölfedezni. Hiszen míg ők a munkásaik rendszeres véradásaiból feltöltött vérbankból táplálkoznak, addig a Gróf a közvetlen vérvétel híve; ők már nem félnek a Naptól, nem alszanak koporsóban, látszatra mindenben ellentétei az öregnek. A lázongás megszüntetését a vén családfő modernizálásával képzelik megoldani. A cél érdekében falujuk papjával, a közösség lelkivezetőjének segítségével meg akarják keresztelni a Grófot. A dráma harmadik képében kiteljesedő konfliktus, a megnyugtatónak vélt szakrális eseménnyel zárul, hogy aztán a negyedik képben rögtön a Gróf, egy bosszúálló munkás által, karóval elkövetett meggyilkolásával folytatódjon tovább a történet. A családi tragédia tovább gyűrűzne, de Vampék könyörgése megértő fülekre talál és fordul a kocka, már a támadó könyörög bocsánatukért, természetesen nem lelve viszonzásra. A Gróf elhunytával a családi cím viselése és az ősi viselet hordása zsigeri örömöt vált ki az örökösökből, nyilvánvalóvá téve, hogy a korábban nagy hévvel hirdetett modernizáció csak a rejtőzködést szolgálta és a megnövekedett hatalom egyenes arányban áll, az elővigyázatosság csökkenésével. A haláltól megmenekült Vamp házaspár már épp visszatérne megszokott életmódjához - sőt némi "szabadságot" engedélyezve maguknak már a hagyományos vadászat felé is kacsintgatnak -, a feletti teljes nyugalmukban, hogy a lázadás az "őrült munkás" elbocsátásával elcsitult, amikor az utcáról kiabálás szűrődik be:
"Karót a vámpíroknak!"
A dráma vége ne nyújt teljes feloldást; meg változtatható-e a helyzet az aktuális uralkodó réteg elűzésével, elpusztításával? Vagy egy nap hazatér a külföldön modernizálódó ifj. Vamp és akkor minden visszatér a megszokott kerékvágásba?... Eldöntendő.
A(z) Teatro Surreal előadása
Hozzászólások