Színház

Made in Hungária

musical, magyar, 2015.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

1956-ban Amerikába disszidál, majd három év elteltével mégis hazatér egy angyalföldi család. A kor szellemiségének határait ez a csiki-csuki önmagában is feszegeti, az őket figyelő éber szemeket ráadásul erősen marja az újhazában tinédzserré cseperedő fiút is megfertőző, amerikai rock & roll, ami? finoman szólva is más, mint a "Párttal, a néppel egy az utunk!". Ugyan Jelszavak, Elvek és Társak az amerikai álomhoz is járnak, ám az út hiába egy, ha nem egyfelé megy. És bár minden akkor jó, ha játék, de ha már a bab is hús, annak nem mese a fele se. Mert ha a vakok között félkezűé a gitár, akkor a kottafejek dallam helyett hadba szállnak. Hiszen küzdeni kell! Ha nincs más, hát mindig valami más ellen, de mindhalálig. Mert úgy korrekt, ha egy élet, egy halál! Feltámadás is csak a bukás után van. És hiába magyar a narancs, hiába savanyú a szőlő - ha a gitár szóló, és a rock & rollörök, akkor minden jó. Magasra perdülő kreppszoknyák, feszülő hálós trikók, szárnyaló szép remények...
A fiatalok életét a hatvanas években is ugyanaz határozta meg, mint manapság: zene, szerelmek, vágyak. Ötven év elteltével könnyen mondhatnánk, hogy lejárt lemez, ha az előadás AngelLand együttesének frontemberében nem ismernénk fel a CD-k korában is hódító zenész-fenegyereket: Fenyő Miklóst.
Az utóbbi évek legsikeresebb magyar musicaljében felhangzik számos jól ismert Hungária-szám, többek között a Csókkirály, a Multimilliomos dzsesszdobos, a Csók a családnak, az Amerika hangja és a Csavard fel a szőnyeget. Az amerikai szabadságeszményt hazai környezettel ötvöző musicalt a 2015-ös Városmajori Színházi Szemlén közönségdíjat nyert Istent a falra festeni című előadást rendező Mészáros Tibor viszi színre.

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2015. december 18., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

Miki (egy srác, aki megjárta Amerikát)
Jerry Lee Lewis
Vera (nem csak egy csaj a sok közül)
Röné (a csókkirály, gitáron)
Marina (a csaja)
Rudi (cukrász, dobon)
Csipu (szaxibűvölő)
Tripolisz (a bivaly basszusos)
Kis Nyírő (önkéntes technikus)
Bigali (Az Elvtárs, polifunkcionárius)
Anya (mármint Mikié)
Apa (mármint Mikié)
Sampon (minden lében kanál, mondhatni köcsög)
Hella (NDK-s cserediáklány, a javából)
Gretchen (szintén NDK-s)
Turbina (rendőr, kötelessége teljes tudatában)

Alkotók

Hozzászólások