Amúgy a szerelemről szól; nem a tavaszi holdcsicsergős változatáról, amiről a szív dalol és Valentin-napot lehet alapozni rá, hanem a másikról, amiről a hús vonyít; amelyik szégyenben kezdődik és bűnben ér véget, gyilkosságban, és már azt sem tudjuk, hogy szerelemből öltünk-e, vagy beleszerelmesedtünk a gyilkolásba.
Találkozunk szende szűzlánnyal, kit kényes-fényes kisasszony- mivolta visz a lejtőre, ahol egyre vérnőszőbb kéjjel bucskázik lefelé; szépreményű ifjúval, aki a tudományra esküszik, és vele a reményre, hogy a világ kiismerhető, holott az orráig sem lát el az ember; és végül a férfival magával, aki csupa szolga-alázat és despota-gőg, aki a szörnyűségében hordja a varázserejét, és a varázslata csupa szörnyűség.
Találkozunk továbbá őrültekkel és bolondokkal, meg az őrzőikkel, megtudhatjuk, mi a különbség közöttük (semmi: mindnyájan rosszul őrzik egymást); és a végén, ha bele nem fulladunk a kiontott vér tengerébe, még egy bájos kis maszkatánccal is kedveskednek nekünk.
A(z) Budaörsi Latinovits Színház előadása
Hozzászólások