Színház

Megvesztegethetetlenek

előadás, 2022.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

"Előadásunk a Transparency International bőkezű merítéséből, a Fekete Könyv II című tanulmánykötetből lízingelte az ötleteket, amelyekhez hazánk bőzsebű politikusai, bankvezérei, vállalatvezetői, valamint kiterjedt rokonságuk áll modellt. Szinte elképzelnünk is nehéz, hogy mekkora lehet az a gyanú, amelynek árnyéka ennyi emberre képes rávetülni. Ám a színházművészet könyörtelen reflektorai végre fényt derítenek a latrok üzelmeire. Így végre olyannak láthatjuk őket, amilyenek valójában: esendő embereknek, áldozatoknak, akiknek shopping coach-ot kell felvenniük annak érdekében, hogy megfelelő ütemben tudják elkölteni az adóforintjaikat. (igen, az adót sajnos még mindig hagyományos magyar pénznemben (Ft) kell befizetni.)

Mindenek felett álló alkotócsapatunk jóval a létminimum alatt mutatja meg hazánk nagy pénzeket zsebre vágó kisembereit, akik nem érik be kevéssel, ha sokról van szó. Színészeink azonban nem csupán a legnagyobb oligarchák bőrébe bújnak bele, hiszen az alatt már pénz van, és egy színésznek nem jutna hely. Megmutatják a nemzet rendszerének azokat a kezdő együttműködőit is, akik életükben először járnak jachton, és még nem tudják le kell-e vetni a cipőt, vagy hogy hová illik kifeküdni és mennyi ruhában, meg hogy szabad-e egyáltalán elővenni az otthonról hozott pirosaranyat. Nézőink abba is bepillantást nyerhetnek, milyen alapítványokat érdemes létrehozni, a túl sok közpénz nyomja a tejüvegzsebünket, vagy hogy miként gyűrűzik be a recesszió a hatvanpusztai alvállalkozók mindennapjaiba. Együtt izgulhatjuk végig egy vakcina engedélyeztetési eljárását, amelynek dokumentációja open office-ban szerkesztett hagyományosan bonyolított egyszerűsített kínai nyelven íródott. Valamint együtt kapkodhatunk levegő után a lélegeztetőgépek raktárosaival.

Végül pedig ott bábáskodhatunk a Korrupcióellenes Hatóság megszületésénél is, amelynek tagjai olyan erőteljesen lettek átvilágítva, hogy maguk is színtiszta fénylényekké válva, angyalszárnyakon suhanva köröznek a közbeszerzések teteme fölött.

Az előadás a Transparency International Magyarország és a Dumaszínház közreműködésében jött létre.

A bemutató időpontja nem véletlen: december 9 a Korrupcióellenes Világnap, ennek alkalmából hoztuk létre és mutatjuk be az előadást.

Bemutató időpontja:

2022. december 9.,

Stáblista:

Hozzászólások