Mennyország

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A szerző nagyon kitalált valamit. Egy látszólag pofonegyszerű formát: ami kint van, az nincs bent, ami bent van, az nincs kint. Pontosabban: a dolgok nem csak ott történnek, ahol vagyunk, hanem többnyire ott, ahol nem vagyunk. És leginkább nem úgy, ahogy azt mi elképzeljük, vagy akarnánk. A Mennyország valóban skizofrén - társadalmi - vígjáték. Ha - vígjáték. Játék a formával, a kapcsolatokkal, az érzelmekkel, a valósággal, az azon túlival, a képzeletbelivel. A hasadás nem csak a hat fiatal kapcsolatában jelenik meg, hanem magát a színházat is "kettéhasítja". Kintre és bentre. A nézőtér is kettéhasad. Egyik oldalra és másik oldalra. A két felvonás is kettéhasad: aki bentről nézte eddig az előadást, most kintről fogja, akik kintről eddig, most bentről nézheti. Ugyanazt, amit az előbb látott, amiben semmi sem ugyanaz. És minden megmagyarázódik, ami talányos volt addig, illetve, minden kettéhasad, ami addig egynek látszott.
A legizgalmasabb pillanatok a színészek számára azonban azok, amikor a fal két ajtaján át lehet menni egyik térfélről a másikra, az egyik közönség elől a másik közönség elé. Így lehet, hogy a két felvonás egy cselekmény, a két felvonás egyszerre játszódik - kétszerre.
A dráma, amelynek célja, hogy tükröt tartson korunk ifjúságának, hogy megmutassa: mivé válhat az ember egy értékvesztett világban, - Osztovits Cecília szavait idézve - "nemcsak a kallódó fiatalok életére hívja fel a figyelmet, hanem az anyanyelv züllésére és az amerikanizálódás veszélyére is. Árni Ibsen előrelátóbb a nyelvi zűrzavar kérdésében, mint kortársai. Ma már az anyanyelv elpusztulásával, eltűnésével ijesztgetik egymást mind a nyelvészek, mind a hazai kultúra kétségbeesett védelmezői valamennyi európai országban."

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása

Stáblista