Színház

Menyasszonytánc

musical, 2 felvonás, magyar, 2010.

Értékelés:

5 szavazatból
Szerinted?

A történet egy katolikus családban nevelkedett árva lányról, Rózsiról szól, akiről - mielőtt férjhez menne - kiderül, hogy zsidó, emiatt a kis erdélyi faluban elszabadulnak az indulatok. Kitiltják a templomból, sőt, nem veheti el szerelme, András sem, aki bánatában katonának áll. Amíg Rózsit a faluban a vallása, Andrást a román seregben a származása miatt közösítik ki. A fiú megszökik, a két fiatal pedig némi bonyodalom után végül összeházasodik.

A Menyasszonytánc az identitáskeresésről, a vallási türelemről és a toleranciáról szól. A darab előzménye Indig Ottó A torockói menyasszony című műve volt, amit 1931-ben a Belvárosi Színházban mutattak be Gombaszögi Ella és Dayka Margit főszereplésével. A művet 1937-ben Keleti Márton megfilmesítette, a fő karaktereket a kor legnagyobb csillagai, Dayka Margit, Jávor Pál és Kabos Gyula játszották. Ehhez a műhöz írt zenét a Budapest Klezmer Band vezetője, Jávori Ferenc "Fegya", és így megszületett Magyarország első klezmer-musica-je, a Menyasszonytánc, amelynek ősbemutatója a Budapesti Operettszínházban volt 2006-ban.

A(z) Miskolci Nemzeti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2010. október 22., Miskolci Nemzeti Színház

Stáblista:

Hozzászólások

10/10
Hisztismyrtle 2011 jan. 29. - 22:58:57 10/10
Remélem jó lesz!