Színház

Messiások

kortárstánc, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

"Az előadás egy kísérlet a személyes, emberi viszony megfogalmazására Istenhez, azaz a transzcendens létezésének bizonyítása önmagunk és mások számára. Nem a régi és a modern ikonok illusztrálásából indulunk ki - hiszen így könnyen dogmává degradálnánk a műveket és magunkat zárnánk el tőlük -, hanem a táncos testének őskép(zet)ekre való reakcióját állítjuk a vizsgálódás középpontjába: a képbe helyezkedés, a festményben létezés állapotából a test nyelve általi kiszólással.
Célunk egy olyan "apokrif" Isten-viszony felmutatása, egy olyan "vallás" gyakorlása, amely a testünkben materializálódott szellemi megnyilatkozásához keresi a formát, az "igét". Társulatunk nyolc táncosa a személyes Isten-viszonyulását kutatja, és a másik ember, a másik test Isten-felismeréséhez próbál viszonyulni. A koreográfia gyakorlatilag nyolc test-szóló egymás mellé helyezése egy kilencedik test (Messiás) hiányának kontrasztjában.
A test és a tánc felől közelítünk tehát, elsősorban az önmegváltás kérdéséhez - a test, mint áldozat tükrében. A tánc ugyanis, a test önsanyargatásának egyik formájaként egy olyan speciális aszkézist mutathat fel, amely által rákérdezhetünk az ember világba vetettségének értelmére." Gergye Krisztián /koreográfus, rendező, táncos/

A(z) MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ előadása

Stáblista:

Hozzászólások