Színház

Mészáros Máté

előadás, magyar, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Első megközelítésben ez csak egy nyári bolondozásnak tűnhet, de nem egynyári, mert - ha beleszámítjuk a Migrénes csirke, a Belemenekülők és az Éjfél tájban... című előadásokat is, akkor már nyolcadik nyara tart. Nyolc év óta minden nyáron Máté Gábor 2004-ben végzett színészosztálya összejön a Zsámbéki Színházi Bázison.
"A Máté-osztály tagjai sok mindent tudnak, szakszerűek, könnyedek és játékosak, jól énekelnek és játszanak valamilyen hangszeren, bontakozik a személyiségük, drámai, komédiai és bohózati helyzetekben is érdemes megfigyelni őket, sőt akkor is, amikor épp "nem csinálnak semmit", aurájuk és tartásuk van, arcukról értelem és reflektált érzelem sugárzik." - írta róluk a kritika. Ez teszi "bolondozásukat" önmagában is tartalmassá, ettől van, hogy nem szórakoztatóiparilag sikeresek, hanem kortárs színházi értelemben, ezért látni annyi művész-értelmiségi nézőt is a zsámbéki előadásokon. Újra és újra megfogalmazódik az, mennyire fontos az együtt gondolkodó, azonos értékeket képviselő közösség, de az előadások ezen is túlmutatnak. Miközben a lazán egymásba kapcsolódó jelenetfüzérekben a játszók valós élete és az abból készített fikció egymásba tűnik, az egyéni sorsokon keresztül sokkal általánosabb, generációs, közéleti, közérzeti kérdések kerülnek gorcső alá.
Miről szólhatnak ezek az előadások? Arról, hogyan szerelmesedik bele az ember valakibe, hogyan romlik meg fokozatosan egy kapcsolat, és hogyan döglik abba bele. Arról, milyen ez a kis magyar színházi és filmes szakma, de arról is, általában min múlik a karrier. Megbélyegzés, a nem-magadért-elismerés, hanem a másik miatti fizikai és pszichés értelemben vett köpködés szenvedő alanya bárki lehet. Arról, hogy ezt a körülöttünk levő totális tébolyt csak kívülről nézve, hideg fejjel, szinte közönyösen narrálva lehet elviselni. Érték önmagában is, hogy még mindig létezik a valahai színészosztály: tizennégy színész, akik másként és máshol teljesítik a rájuk mért szakmai próbatételeket, miközben - úgy látszik - még mindig van mit mondaniuk-mutatniuk egymásnak. Ki hol tart éppen, kiben milyen kanyar készülődik, vagy ki bánta meg a tavalyi kanyart és igyekszik visszakormányozni önmagát egy korábbi stádiumba - ez mind látszik ezekben az évenkénti zsámbéki produkciókban. Észrevehető, hogy ki boldog, és ki nem. Meg hogy ki mit tud. "A valahai osztályközösség, a színészi "kölyökkorból" eredő összetartozás közös nyelve még mindig működik - ettől aztán van egy felszabadult, játékos és gátlástalan karaktere az előadásnak. Ebbe belefér a keménykedés, a beszólás, a megmondás - aminek soha nem az igazságtartalom a mércéje (ez legföljebb az apropója), hanem a színházi hitelesség." - ismeri el róluk a kritika.
A nyári társulat tagjai év közben az Örkény Színház, a Katona József, a szombathelyi és a Vígszínház illetve az egri Gárdonyi Géza Színház tagjai. Mikor a múlt nyáron a Máthé Zsoltról szóló darab utolsó előadásán megtörtént a sorsolás, Mészáros Máté neve maradt benne a kalapba. Így eldőlt, hogy 2011 nyarán ő lesz a főhős. Nem sokkal ezután jöttek az első hírek arról, hogy az az egri társulat, amely meghatározta Mészáros Máté pályáját, s melynek kiemelkedő színésze, hamarosan fel fog bomlani. Ami azóta be is teljesedett...

A(z) Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások