Színház

MILL & AN

táncelőadás, magyar, 2006.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy fiatal fiú kálváriáját kísérhetjük nyomon, akinek egyetlen barátja csak a saját fejében létezik, a fantáziája szülöttje. Azért teremtette, hogy legyen egy bizalmasa egy brutális, magából kifordult világban; valaki, aki társa a szenvedésben és az örömben, és akivel megoszthatja mindenét. A körülmények, amelyek életre hívják ezt a képzelt másikat, és a vele folytatott belső párbeszédet, végül olyan erős nyomást gyakorolnak a fiúra, hogy összeroppan alattuk. Az illúzió először tehernek bizonyul, aztán szinte ellenségnek, majd idegennek. A fiú nem tudja tovább fenntartani a valakihez tartozás illúzióját, szembesülnie kell azzal, hogy az élet küzdelmeiben egyedül van. Ez a magány kemény és lélekölő. Frenák Pál új darabjához Agota Kristof magyar származású svájci írónő regénye, a Nagy füzet is ihletést adott. A MILL & AN-ban Frenák a tőle megszokott minimalista, ugyanakkor a hatalmas színes ballonok miatt rendkívül erős vizuális élményt adó színpadképpel dolgozik. A ballonok légies tartókötelei alkotják a szimbolikus útvesztőt, amelyből a főszereplő kétségbeesetten keresi a kiutat. A különleges látványelemekhez ezúttal ifj. Kurtág György komponálta a zenét.

A(z) Frenák Pál Társulat előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások