Színház

Mozgásőrületek

táncelőadás, magyar, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Látomást, őrületet látunk - sugallja a cím. A táncosok, breakesek, artisták számára ez nem őrület, hanem természetes mozgásformák sokasága. A nézők azonban, akik kényelmesen ülnek színházi karosszékükben, bizonyára sokszor azt hiszik, hogy amit látnak tiszta őrület, káprázat lehet.
Ha lábak szédítő tempóban kopognak vagy csipkézik a levegőt, ha szép leánytestek szinte csonttalan hajlékonyságot varázsolnak mozgásukkal, ha a fiúk a fizika törvényeit megcáfolva forognak a fejükön, ha a levegőben magasan nyújtott szaltót látunk - nem hiszünk a szemünknek. Pedig a sokfajta mozgáskultúrát képviselő fiatal káprázata mögött egyszerű, mély igazság rejtőzik. Több tízezer órányi próba, edzés, öröm és siker, néha megkönnyezett gyötrődés után virágzik ki idegrendszerükben a magabiztos tudás. Mondjuk ki: a test varázslata.
Ez a műsor kései üzenete néhai Karinthy Frigyes szerkesztő úrnak, hogy a Tanár úr kérem "szeren lógó", álmodozó diákjának vágyai beteljesülhetnek. Bár ebben az előadásban néha épp a szerek "lógnak" a repülő testeken.

Közreműködnek: Honvéd Táncszínház, Hegedős együttes, Lombik Társulat - breakes világbajnokokkal, Szécsényi Fitness Mozgásművészeti Stúdió növendékei, Állami Artistaképző Intézet növendékei, betanító tanárok: Eötvös György, Ócsai Erzsébet, Deltai Károly, Molnár László, Vendégzenészek Jávori Vilmos (dob), Boros Attila (basszus gitár), Babos Károly (ütőhangszerek), Qcee (szájdob, ének).

A(z) Magyar Nemzeti Táncegyüttes (volt Honvéd Táncszínház) előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások