Színház

Nóra

előadás, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az Akadémiai Műhely évente lehetőséget teremt az egyetemen oktató művészek számára, hogy bemutatkozhassanak az egyetem gyakorló színpadán, a Stúdió Színházban. Idén Patkó Éva rendező, aki két éve végzett a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetemen Ibsen egyik legnépszerűbb drámáját állította színpadra.

Nóra története immár klasszikussá vált történet, központjában a Nő áll. Ibsen korának korszerű kérdése a nő-emancipáció, a nő önálló helye a társadalmi és gazdasági életben számunkra részben elavult. Sokkal izgalmasabb számunkra úgy nézni ezt a történetet, hogy Nórát, mint nőt nézzük, aki emberi értékeit is női mivoltán keresztül jeleníti meg. Ezenkívűl Ibsen dramaturgiája lehetőséget nyújt az újraértelmezésre.

Az Akadémiai Műhely produkciója a színpadi jelenlét és az életszeűség mezsgyéjén mozog, egyszerre téve a történetet nagyon személyessé, ugyanakkor elidegenítővé. Az előadás nemcsak abban újszerű, hogy Nóra ezúttal áldott állapotban van, hiszen itt nem is annyira a történet, mint inkább a történetből való ki- és belépések módozatain van a hangsúly. Az Akadémiai Műhely Nórája minden alkotó személyes jegyét erőteljesen magán viseli, az előadásban használt technika pedig egységteremtő eszközként
működik.

A(z) Kisvárdai Várszínház És Művészetek Háza előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások