Színház

Opera mea

előadás, 2004.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ágens eddig főként a nagy szabadságot adó, improvizációs lehetőségekben gazdag barokk zenét építette produkcióiba, most azonban új zenei vizekre evez. Az idei év
legjobb alternatív előadásának díjával jutalmazott ? s a THEALTER fesztiválon is bemutatott ? Purcell piknolepszia című kortárs opera, a Sztravinszkij: Tavaszi áldozat
kórus-improvizáció, a Tenebrae és Sosztakovics vonósnégyeseinek énekhangra, brácsára és ütősökre hangszerelt változata után most az ezekből a munkákból is idéző,
egyetlen tételből álló Opera meát hallhatjuk-láthatjuk. Az Opera meában a fő hangsúlyt a két hang által vezetett zenei részleteket egy művé ?fogalmazó? kamarazene
kapja, melyben nagy szerepe van az improvizációnak s a latin nyelv mint szakrális közvetítő anyag használatának.
Ágens nevét és produkcióit jól ismerhetik azok, akik a THEALTER fesztiválok rendszeres látogatói, de a Szabadtéri Játékok közönsége is találkozhatott vele az idén a
Kortárs Balett produkciójában. Az Opera mea bemutatója májusban volt a Trafóban, legközelebb saját darabbal a Budapesti Őszi Fesztiválon jelentkezik, s ugyanitt fellép
Gergye Krisztián új előadásában is

A(z) ALTeRRA Kortárs Előadóművészeti Központ a Régi Zsinagógában előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Hozzászólások