Színház

P - avagy jelenetek egy vándorszínész életéből

előadás, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

„Aktorok és Publikum, csakis együtt Spektákulum”. Egy előadás arról, hogy milyen mélységei és igazságai vannak a shakespeare-i gondolatnak, miszerint „színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. ” Avagy lehet-e érvényesen beszélni olyan elvont fogalmakról, mint egyéni, alkotói és kollektív szabadság… Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseken tépelődik – miközben persze, egyik kalandból a másikba keveredik – egy fiatal, ambiciózus vándorszínész, bizonyos Borostyán Sándor, aki később Petőfi néven aztán pályát váltott… Szerintünk meg nem…

Egyfelől szerettünk volna egy előadást készíteni, arról a tevékenységről, ami immár több mint egy évtizede összetartja a társulatot, és ami még jóval korábban, gyerekkorban megfertőzött bennünket, és máig foglalkoztat. A színházcsinálás számunkra szenvedély, melyet sem kimeríteni, sem meghaladni nem tudunk, amióta réges-rég megismerkedtünk vele. Másfelől pedig, eme kutatáson keresztül szeretnénk megfogalmazni olyan alapvető kérdéseket, mint hogy hol a helyünk a világban, és egyáltalán mik a törvényszerűségei a körülöttünk lévő környezeti tényezőknek? Kell-e minden esetben alkalmazkodnod, és ha nem, akkor mik a lehetőségeid a szabad mozgásra? Honnan kezdődik, és hol ér véget a szerepjátszás? Vajon csak színpadon létezik? Egyáltalán mi a mozgatórugója, és mi végre történik? Amennyiben elfogadjuk a fogalom tágabb értelmezését, úgy további érdekes kérdések merülnek fel. Például, hogy létezik-e egyáltalán olyan helyzet az életében, amikor nem játszol szerepet? Tegyük fel, hogy mindig szerepjátékra vagy kényszerítve, talán még akkor is, ha egyedül vagy. Ilyen kényszerítő tényezők szorításában hogyan határoznád meg a személyes szabadságod? Az volna talán a szabadság, ha minden befolyásoló környezeti tényezőtől függetleníted magad, lerázva minden külső-belső elvárást? El lehet érni egyáltalán bármilyen személyes, alkotói, kollektív szabadságot? És ha igen, milyen áron?

Ezen kérdésekre keresi a választ egy fiatal, ambiciózus vándorszínész, Borostyán Sándor, 1843-ban Kecskeméten. A kutatást folytatja az őt játszó színész 2023-ban Újbudán, és hogy előttük, utánuk, lesz-e még valaki, annak mindenki járjon utána…

A(z) KB35 Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2018. február 11., KB35 Társulat

Stáblista:

Szereplők

Pönögei Kis Pál, valamint Rónai- Borostyán- Petrovics- Petőfi Sándor, és P
özv. Szabó Józsefné Zsófia, Kinga
Némethy Gyuri, Balázs
Szuper Károly, ifj. Nagy D. Attila
Öreg Petrovics, Becskereky Dénes, Árpi

Hozzászólások