Színház

Piroska, a farkas

abszurd játék, magyar, 2012.

Értékelés:

9 szavazatból
Szerinted?

Már a cím is elárulja, hogy nem mindennapi szórakozás várja azokat, akik megtekintik a hazai abszurd tótumfaktumainak színházi estjét. Ez azért is igaz, mert ha valaki tényleg minden nap meg szeretné nézni estünket, valószínűleg csalódna, hiszen nem minden nap mutatjuk be. Lennének napok, amikor a fanatikusabb rajongók hiába keresnék előadásunkat, helyette vagy egy másik műsort találnának, vagy üres színpadot, ha egyáltalán nyitva lenne az intézmény.

Ezért javasoljuk, hogy aki teheti, inkább az előre megadott napokon látogassa estünket. Szuperlatívuszok és egekbe magasztalás helyett (amik persze indokoltak lennének), szerényen megemlítjük, hogy énekel a darabban egy tehén, akit a mezőn felejtettek, előkerülnek a legendás osztályfőnöki óra tanulóinak szülei egy szülői értekezleten, és végre együtt szerepelnek a színpadon a már-már világhírűnek számító Besenyő család tagjai, sok-sok év után először. A társulat jó szokásához híven csak újdonsággal szolgál ezen az estjén is. Új dalok, új vetítések, új jelenetek a rég megszokott, toronymagas színvonalon. Hát, jöjjenek, Kedves Érdeklődők, és kapaszkodjanak fel velünk az izgalmas szellemi csúcsokra, ahol Piroska, a farkas is velünk viháncol örömében, amíg le nem lövik. Ja, és csaléteknek álljon itt egy kifejezés a darabból: "trafik". Ha valakit ez a szó nem annyira vonz, annak eláruljuk, hogy nincs is benne az előadásban. Ha valaki pedig csak emiatt jönne el, annak majd külön elmondjuk, ha nagyon ragaszkodik hozzá.

Mindenkit szeretettel vár Piroska, a farkas és a Társulat tagjai megannyi szerepben, például a bádogember, a gyáva oroszlán, a madárijesztő és Dorothy páncéljába, szőrébe, kabátjába és bőrébe bújva.

A(z) L'art pour l'art Társulat előadása

Stáblista:

Hozzászólások

8/10
Atis88 2016 júl. 24. - 13:56:34 8/10
Teljesen jó produkció, igazi Lart Pour Lart.