Színház

Retró néptánc-koreográfiák III.

táncelőadás, magyar, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Magyar Táncművészetért Alapítvány szervezésében

Van egy vállalás, melyet folytatásra érdemesnek vélünk.
Amíg az eltávozott generációra van élő emlékezet, amíg a kezdeti koreográfiai értékek néhány felidézője még köztünk van, kötelességünk tudatni a jelen és jövő nemzedékével, hogy tehetséggel jelentős műveket hoztak létre tiszteletet érdemlő, elhivatott elődök ebben a "hőskorban" is.

Jeles koreográfusokra emlékezünk műsorunkban, egy-egy közfigyelemre érdemes alkotás újratanult előadásával, melyért köszönetet mondunk minden közreműködőnek és segítőnek. A felújításnál az együttesek jelenlegi vezetői és néhány régi táncos is jelentős munkát vállal abban, hogy a művek képzett előadókkal (köztük még régi táncosokkal is) kerüljenek igen színvonalas előadásra.

Ezeket a bemutatásra kerülő műveket filmre is vesszük, digitális, professzionális négykamerás felvétellel, valamint eljuttatni szándékozunk szakmai fórumokra: a Táncművészeti Főiskolára, szakközépiskolákba, tudományos archívumokba, ezzel számukra is felidézhetővé, taníthatóvá téve e kor művészeti eredményeit.

Ez alkalommal hét professzionális ? vezető amatőr és közülük hivatásos együtteseknél is alkotó - koreográfus munkásságát idézzük fel a korábban általuk vezetett együttesek segítségével.
Ez az előadás egyszer hozható létre, de örökbecsű lehet!
G. T.

Tolnai szvit
koreográfia: Szabadi Mihály
zene: Olsvai Imre
előadja: Bartina Táncegyüttes (Szekszárd)
betanította: Szabadi Mihály és Kapás Júlia

Férfitánc
koreográfia: Orsovszky István
zene: Rossa László
előadja: Zalai Táncegyüttes (Zalaegerszeg)
betanította: Varga János

Három nemzedék
koreográfia: Simon Antal
zene: Vavrinecz Béla
előadja: Mecsek Együttes (Pécs)
betanította: Molnár János és Szabó Sándor

Atavizmus (nem esik messze az alma a fájától)
koreográfia: Molnár Lajos (Pubi)
zene: népzene
előadja: Erkel Ferenc Néptáncegyüttes
betanította: Galambos Tibor

Pofozó molnár
koreográfia: Brieber István
zene: népzene
előadja: német nemzetiségi Testvériség Néptáncegyüttes (Sopron)
betanította: Csoltói József és Brieber János

Momacsko kolo
koreográfia: Kricskovics Antal
zene: népzene
előadja: Fáklya Horvát Művészegyüttes
betanította: Szilcsanov Mária

Asszonyfarsang
koreográfia: Tóth Ferenc
zene: népzene
előadja: Piros Rózsa Táncegyüttes (Kalocsa)
betanította: Illés Zoltán és Koszta Krisztina

A(z) Nemzeti Táncszínház előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások