Csehov drámái a szerzői szándék szerint alapvetően komédiák. Bár a Sirály tragikusan végződő történet, első olvasata mégis komédia.
Mindenki végzetesen másba szerelmes, így mindenki boldogtalan, de a történet legalább annyira komikus, mint amennyire tragédiába illő. A mű mélyebb, összetettebb tartalma a művészi-alkotói személyiség bonyolult mélységeit világítja át kegyetlen őszinteséggel. A mindenáron művészi alkotást létrehozni kívánó szándék, s a művészi produktum, a művészlét utáni kínzó vágy lélekanalízise a dráma valódi alapmotívuma.
Tehetségesnek lenni, tehetségnek születni adottság. De elhatározás alapján „tehetséges alkotóvá” válni, szorgalommal, kitartással, akaratlagosan lehet-e? Nyomasztó bizonytalanságot, állandó kételyt, megválaszolhatatlan kérdést jelent ez a saját művészi minőségében kételkedőnek. Nincs válasz, nincs bizonyosság.
Az ünnepelt díva írói álmokat dédelgető, a színházi világot megújítani vágyó fia tragédiába torkolló, önmaga elfogadtatásáért vívott kétségbeesett küzdelme a darab válaszkeresése a feltett kérdésre.
Az értékes, tehetséges művészek kiégése, lassú elidegenedésük saját hivatásuktól, a mindennapokba szürkülés folyamata kerül tragikus ellentétbe a „csak azért is” lázadás, a bizonytalan és kiúttalan művészi kísérletezés, az alaptehetség meglétének kérdőjeleivel.
Csehov kétségei, vajúdó töprengése az emberi kapcsolatokról, tehetségről, színházi értékekről, alkotásról, alkotói folyamatokról, életünket és színházi mindennapjainkat is alapjaiban érintő gondolatok.
Színházi világunk-szakmánk szakadozottsága, izlésbeli alapellentéteink, tragikusan kiüresedő színházi tartalmak, a katarzis fájó hiánya nagyhírű előadásokból – számomra mindez fájdalmasan sikolt ki Csehov művéből, figyelmeztető üzenetként korunk „színházcsinálói” felé.
A(z) Gárdonyi Géza Színház előadása
Hozzászólások