Színház

"Száz évig..."

előadás, 2011.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Amikor meghallgattam a Heveder zenekar lemezét ("Eresszed, hogy menjen"), a "Hitlerista" pár egyből megtetszett. Volt benne hitelesség, lendület és benne volt Kalotaszeg is. És amikor a Háromszék Táncegyüttes felkért egy új előadás megalkotására, amelyikben a Heveder zenekaré a kiemelt szerep, akkor már természetesen esett Kalotaszegre a választásom. A Heveder jelenleg Erdély legjobb zenekara, muzsikájukat őszinteség és stílushűség jellemzi, és az elmúlt évek alatt érett előadókká is "öregedtek". Így Molnár Szabolcs és Fazakas Levente hegedűjátékát csak össze kell kötni az elmúlt száz év kalotaszegi híres, nagy prímásegyéniségeivel. Ebben a munkában alkotótársul Csongor öcsémet választottam, akinek egyik kutatási területe épp Kalotaszeg, és a kalotaszegi cigányzenész dinasztiák.
Kalotaszeg, amolyan sűrített Erdély. Felszegtől Nádas mentéig megtaláltam mindent, amit Erdély adhatott, gazdag dalkincset, olyan hajnali dalokat, amelyekre jól esik a közös éneklés. Kifinomult és virtuóz hangszeres zenét, amelyik még régies is, de követte a polgárosodást is. És a tánc, amelyik páros táncaiban, csárdásában kifinomult eleganciát hordoz magában, legényese pedig férfitáncaink legnehezebb, leglátványosabb változata. Martin György tömören és szakszerűen így ír erről: "Kalotaszeg a régi közép-erdélyi tánckultúra magas fokra fejlesztésével, valamint az új tánc- és zenestílus viszonylag korai, szerves beolvasztásával tűnik ki környezetéből; a régi és új stílus ötvözetének egyik eleme sem jellemzi ennyire feltűnően s arányosan a többi erdélyi táncdialektust. A régi férfitáncok közép-erdélyi típusa, a legényes itt érte el fejlődésének csúcsát."
Az elmúlt száz évet úgy "temetjük", hogy legalább még - Fodor Netti Sándor felejthetetlen prímás szavaival élve - "száz évig" éljen. - Könczei Árpád, zeneszerző, koreográfus

Az előadás zenéjét a következő híres, kalotaszegi prímásoknak köszönhetjük: Fodor "Netti" Sándor, Laka "Kicsi" Aladár, Viski Rudolf, Varga Ferenc "Csipás", Antal Ferenc "Öreg Árus", Kovács Simon "Buráló", Nonika Miklós "Hitler"

A(z) Háromszék Táncegyüttes előadása

Bemutató időpontja:

2011. március 31., Háromszék Táncegyüttes

Stáblista:

Hozzászólások