Szent István - Egy ország születése

rockopera, magyar, 2009.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Történelmi rockoperával emlékezik meg az idén az 1009 éves magyar államiság születéséről augusztus 19-én 21.00 órától a Magyar Köztársaság Kormánya. A Szent István - Egy ország születése rockopera második alkalommal látható a fővárosi köztereken, elsőként 2007-ben, a Hősök terén mutatták be nagy sikerrel tízezer néző előtt Czomba Imre zenéjével és Román Sándor koreográfiája alapján. A darabot az eltelt két évben az ország több középiskolájában feldolgozták és előadták a fiatalok.

A 2009-es ünnepségsorozat alkalmából átdolgozott látványos táncfantázia énekesek, táncosok, tűzművészek, gólyalábasok szereplésével narratív módon idézi fel az ország alapítását a honfoglalástól 1083. augusztus 20_ig, István király Szent László uralkodása alatt történő szentté avatásáig. Bemutatja az ország születésének történetét, elsősorban István király Imre fiához intézett intelmeit helyezve a középpontba, melyet először most zenésítettek meg.

A különleges előadás érdekessége, hogy a darabban feltűnik a Szent Korona másolata is, a koronázási palásttal és a jogarral együtt. Már-már önálló szereplőként jelenik meg az előadásban tűz: hol az otthon melegét, hol sámánok jóshelyét, hol pedig a harcok hevét vagy épp a megtisztulást szimbolizálja a jelenetek során.

A(z) Kossuth tér, Budapest előadása

Stáblista

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások