Színház

"Szervusztok, Pajtikák!" avagy Vitéz László és a többiek

bábjáték, magyar, 2006.

Értékelés:

4 szavazatból
Szerinted?

A híres - neves Vitéz László játékosunk, a világot is megjárt ifjú Kemény Henrik, aki mint vásári mutatványos immár 75 éve játszik kedves bábjával, 3 előadást ígér a Bárka Színház matinéjára érkező apróknak és nagyobbacskáknak:
A füttyös ördög
Vitéz László és a krokodil
Vitéz László és a csodaláda című játékokat.

A Mester 1931 óta játszik bábszínpadon, és ahogy 75 éve mindig, előadását most is a Két kicsi néger tánca nyitja meg. E két figura már a XIX. században is a Kemény - család előadását tarkította: kedvcsinálóként és közönségcsalogatóként ismeri őket a világ. A kesztyűsbáb mozgatásának bravúrja mutatkozik meg ifjú Kemény Henrik kezei által a két néger bábbal előadott etűdben. A zene a régmúlt vurstli hangulatát idézi, mivel közel 100 éve a Kemény - család hangarchívumát alkotja.
Vitéz László a mindig és minden helyzetben verhetetlen, leküzdhetetlen, pajkos és furfangos, eszes és vidám magyar népi bábhős figurája. Piros ruhájában, hegyes sapkájában, csizmával a lábán évszázadok alatt sem változott. Mindig humoros helyzetekben győzi le az ördögöket, de még a halált is.

A Füttyös ördög című játékban Lucifer, a poklok királya el akarja vinni Vitéz Lászlót a pokolba, mivel László nem fogad szót a szüleinek, nem eszi meg a főzeléket. Hősünk, Vitéz László viszont hamar ráébred, hogy az ördögöknek a gonoszság szórakozás, kötözködnek vele, ezt viszont ő nem hagyja. S hogyan győzi le az ördögöket? Hát a....

Vitéz László és a krokodil című történetben a krokodil éhes, mint mindig, betevő falatot keres. Kapóra jön neki Vitéz László a piros sapkájával. No, de azzal nem számol, hogy ha valaki "gorombás" a mi vitézünkkel, az pórul jár.

Vitéz László és a csodaláda című előadás humoros, kacagtató helyzetben mutatja meg László agyafúrtságát az ördögökkel szemben, akik beköltöztek az ő ládikájába. De nemcsak hogy bele költöztek, hanem fel is támadnak benne. Vagy nem is ez történik, hanem...?

A Kemény - család 25 Vitéz László játékából tehát hármat hoz el ifjú Kemény Henrik a bárkás gyereknek.

Bízunk benne, hogy mindegyik előadással sikerül bebizonyítania hitvallását, miszerint: "Játszani, játszani, játszani, mert ez oldja fel és meg a pokolbéli rosszaságok és a jó között feszülő ellentétet."

A(z) Kemény Henrik Bábszínháza előadása

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások