Színház

Szivárvány havasán - Köpönyeg és palást

dráma, magyar, 2016.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

2014-ben nyílt drámapályázatot hirdetett Szent Márton születésének 1700. évfordulója alkalmából Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata. A nyertes pályaművet - Szombath András: Köpönyeg és palást című drámáját - 2016-ban műsorára tűzi a Weöres Sándor Színház.

Idén ünnepeljük Európa egyik legnagyobb szentje, Szent Márton születésének 1700-adik évfordulóját. Mint köztudott, Kr. u. 316-ban Savariában látta meg a napvilágot, s bár ifjúkorában messzire került szülővárosától, negyvenévesen, immár keresztény hívőként visszatért ide, hogy hirdesse hitét és megkeresztelje az édesanyját. Egész élete a szeretet, a könyörületesség, az alázat és a bátorság gyakorlásában telt el, s amikor 81 éves korában, a franciaországi Tours püspökeként meghalt, már csodatévő szentként tisztelték. Mindmáig személyéhez kötjük az európai identitástudat humanista értékrendjének - az igazságosság, a tolerancia, a szolidaritás, a segítségnyújtás, a szellemi és anyagi javak megosztása morális elvének - megteremtését. Példája átível nemzeteken és nemzedékeken, áthatja földrészünk múltját és eszmei örökségét, s kalauzunk lehet Európa közös szellemiségének megtalálásához.

"Szombath András darabja a katolikus egyház sorsfordító éveit dolgozza fel, amikor az államhivatássá vált kereszténység próbálja megtalálni a helyét a császári hatalom partnereként. Ez a helyzet a jámbor püspökök és más, egyházi méltóságok között viszályt teremt, azt is mondhatnánk, - keresztényietlen viszályt - mert vannak közöttük, akik meg akarják tartani az egyház függetlenségét, és vannak, akik alkalmazkodnának az új, immáron hatalminak nevezhető helyzethez, és saját vágyaik kielégítésére használják fel azt." - mondja Babarczy László.

A(z) Weöres Sándor Színház előadása

Bemutató időpontja:

2016. március 5., Weöres Sándor Színház

Stáblista:

Szereplők

Martinus (Turonum püspöke)
Sulpicius Severus (Martinus tanítványa és életrajzának írója)
Magnus Maximus (a "császár", valójában trónkövetelő)
Hydatius (pár éve Emerita püspöke, Lusitania provincia metropolitája, a darab idején Treveri püspöke)
Ithacius (Ossonoba püspöke)
Instantius (püspök, Priscillanus szövetségese)
Delphinus (Burdigala püspöke)
Héraiskos (püspök)
Evodius (praefectus, a vizsgálat vezetője)
Nona (szolgálólány)

Hozzászólások