Színház

Szomorú vasárnap

előadás, magyar, 2016.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Rendhagyó emberről, rendhagyó módon szól Müller Péter színdarabja, a Szomorú vasárnap. Seress Rezső, a rendkívüli tehetségű dalszerző, akiről Otto Klemperer azt mondta: Nem muzsikus - csak zseni -, aki nem tudott zongorázni, nem volt hangja, nem ismerte a kottát, és akinek dalait mégis egy ország, sőt egyik dalát az egész világ énekelte - rendkívüli egyéniség volt. Élete elejétől végig tele volt szerencsétlenséggel, szegénységgel és bánattal, miközben egyik dala olyan karriert futott be, mely mai napig szinte megfoghatatlan. Az egész világ énekelte - és énekli - a Szomorú vasárnapot, emberek tucatjai lettek öngyilkosok a hatása alatt, a világ leghíresebb előadói tűzték műsorukra - s közben a szerző szerényen, szegényen muzsikált esténként a Kispipa vendéglőben, játszott a pesti éjszaka jellegzetes alakjainak, és azoknak a keveseknek, akik tudták, milyen tehetség fűti ezt az alacsony, csúnya emberkét.

Halála méltó volt legnagyobb slágeréhez: 69 éves korában, elfeledve és célt tovább már nem látva maga előtt, kiugrott lakása ablakából. Ezt a furcsa sorsot mutatja be Müller Péter, mégpedig egy halálon túli estét képzelve a Kispipába, megidézve Seresst, imádott feleségét, Helént és egy pincért. Végigmondják-éneklik Seress történetét, szabadon kószálva időben és térben.

A(z) Szegedi Pinceszínház előadása

Stáblista:

Szereplők

Seress Rezső
Pincér/Pap/Katona/Doktor Majzon

Hozzászólások