Színház

Tizennyolc - A Magyar Királyság utolsó három napja

előadás

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Szerelem és szenvedélyek, ármány, gyűlölet és halál, fondorlat és megbélyegzés szálain fut az izgalmas cselekmény, amely egyéni sorsokon keresztül eleveníti fel 1918 októberének utolsó három napját és azok megrázó történéseit.

- Szerettem volna megmutatni, hogyan jutott el egy olyan közösség, mint a magyar, amely oly sok évszázadon keresztül szinte folyamatosan fegyverrel védte hazáját, egy sorsdöntő háború végén az önkéntes önlefegyverzésig, a pacifizmusig, majd a nemzeti önpusztításig – magyarázza az író-rendező, Andrási Attila - Szembesítem a nézőket azzal, hogyan uralkodott el a vakság, amely megakadályozta a tisztánlátást. Azt a tisztánlátást, amely egyértelművé teszi, hogy nem csak a háború a politika folytatása más eszközökkel, de a háború utáni béke is a háború folytatása.

Az 1918-as esztendő mérföldkőnek számít a magyar történelemben. Sok minden történt abban az évben, ami előrevetítette a két évvel későbbi trianoni békediktátumot. Az első világháború századik évfordulóján, sok szomorú eseményre emlékezünk. A TIZENNYOLC c. előadás a nagy háború utolsó évében játszódik, és a Magyar Királyság szétesését mutatja be. Próbálja megfejteni az okokat, és bemutatni azokat a történéseket, amelyek idáig vezettek.

A fenti események azok, amelyeket érint a mű, és emellett olyan történelmi témákat feszeget a színművészet eszközeivel, amelyek eddig nem szerepeltek a magyar színpadokon. A darabban a Tisza-gyilkosság, az előtte és utána zajló politikai összeesküvések is helyet kaptak, sok történelmi személyiség is megjelenik, mint pl. József főherceg, de a kisember szemén keresztül is megvilágítják ezt a nagyon fontos sorsfordulót.

Stáblista:

Hozzászólások