Színház

Virágot Algernonnak

előadás, magyar, 2010.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Daniel Keyes regénye, melyet első alkalommal láthatunk színpadon, a beilleszkedési nehézségeket, a másságot, és a magát egészségesnek, s ezzel magasabb rendűnek gondoló társadalom kirekesztő magatartását ábrázolja szinte sokkoló mélységeiben. Miért születik valaki másnak, mint ép embertársai? S ha már másnak született, változtathat-e sorsán és szembefordulhat-e a vele kibabráló teremtő természettel? Megteheti-e mindezt bűntelenül és egyáltalán biztos-e, hogy jó döntést hoz, aki bármire kész, csak hogy befogadják? Charlie Gordon csökkent értelmű, de csupa szív fiúnak született. Ennek megvannak az előnyei és hátrányai egyaránt. Egy otthonban kellett felnőnie, de féltő gondoskodással viseli gondját Mr. Donner, akire édesapja bízta. Az ő pékségében dolgozik, amit otthonaként szeret. Bár a többiek folyton gúnyolják, ugratják és ezzel még inkább a nevetség tárgyává teszik - ő ebből, akkor még mit sem ért. Lelkesen jár Miss Kinien osztályába, ahol olvasni tanul. Mert nagyon szeretne ő is normális, okos ember lenni. Algernon a kisegér, Dr. Nemur és Dr. Strauss professzor, és egy kísérlet aztán mindent megváltoztat. Charlie, miként Algernon agyműtéten esnek át, mely rohamos szellemi fejlődést idéz elő mindkettőjüknél. Charlie szivacsként szívja magába a műveltséget, a tudományokat, míg végül a professzorok zsenialitását is felülmúlja. Csakhogy szellemi fejlődésével természete is megváltozik. Megismeri a szerelemet, de mindent elveszít, ami számára a családot, a mindent jelentette korábban. Azt hiszi, akkor szeretni fogják, ha intelligensebbé válik. Mindent vállal, kudarcot, kínlódást - mígnem ott találja magát valahol az emberi szellem legmagasabb csúcsán, egyedül, és az emberi kapcsolatok perifériáján. Orvosai pedig úgy tesznek, mintha Charlie Gordon korábban nem is létezett volna, egy genetikai hiba lett volna csupán. De valóban így van? Avagy Charlie Gordon igen is létezik, és most valaki bitorolja a testét. Na de meddig? A tudományt és a mély lélektani rajzot ügyesen egyesítő mű a tehetséges író-pszichológus vallomása az ember élni akarásáról, erkölcsi tartásáról, töretlen optimizmusáról. A Pannon Várszínház előadása hűen adja vissza a mély lélektani regényt, mely jóval többről szól, mint egy fogyatékos fiú történetéről. Szól rólunk, mindannyiunkról, hogy miként keressük helyünket a világban.

A(z) Pannon Várszínház előadása

Bemutató időpontja:

2010. március 7., Pannon Várszínház

Stáblista:

Szereplők

Charlie Gordon
Gyermek Charlie
Fay (Miss Kinian, anya, Norma)
Gyermek Norma
Mr. Donner (apa, Winslow)
Nemur professzor (Frank)
Dr. Strauss (Joe)
Ellen (Hilda nővér, pék)

Alkotók

Hozzászólások