Színház

X&Y

táncelőadás, 50 perc, magyar, 2013.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Frenák Pál 1957-ben született Budapesten. Gyermekkora meghatározó mozzanata, hogy szülei siket-némák voltak, így első elsajátított kifejező eszköze a jelnyelv lett, ami különleges fogékonyságot fejlesztett ki benne az arcjáték és a gesztusok, az emberi testtel kifejezhető tartalmak iránt. Frenák útkeresésének első állomása Párizs, ahová az 1980-as évek derekán távozott. Itt a klasszikus balett több illusztris személyiségével dolgozott, valamint Cunningham, illetve Limón tánctechnikákat tanult. Francia feleségének, Catherine Frenák építésznek köszönhetően betekintést nyert a kortárs művészetek világába, és megismerte a rendhagyó forma- és térhasználatot. Pier Paolo Pasolini olasz rendező filmjei, Francis Bacon munkái, Gilles Deleuse francia filozófus írásai és Jean-Olivier kortárs francia festővel való személyes kapcsolata nagy hatást gyakorolt későbbi alkotásaira.

1999-ben a már tízéves múltra visszatekintő Compagnie Pal Frenakot fiatal magyar táncosokkal kibővítve párizsi és budapesti székhellyel működő magyar-francia társulattá alakította, mely egy egyedülálló táncnyelvet hozott létre. Ennek fontos jellemzője a mimika, a jelnyelv és a test mozgásának integrált használata csakúgy, mint társműfajok (cirkusz, színház, divatbemutató, kortárs zene) beemelése az alkotásokba. Frenák Pál a hazai táncéletbe egy radikálisan új stílust hozott a maga dinamikus mozgásvilágával, újfajta érzékenységével, a verbális üzeneteken túlmutató kifejezési formáival. Innovatív tér- és testhasználata meghatározó hatással volt a hazai kortárs tánc fejlődésére. Koreográfusi, alkotó munkája mellett rendszeresen ad szakmai workshopokat, a társulattal ingyenes beavató előadásokat tart középiskolások részére, közönségtalálkozókon vesz részt, nagy hangsúlyt helyezve a más művészeti ágakkal és a közönséggel fenntartott folyamatos párbeszédre. A legismertebb európai kortárs zeneszerzőkkel dolgozik együtt. Koreográfiáihoz a zenét komponált többek között Kurtág György, Patrick Schneider, Francois Donato, Fred Bigot és Fabrice Planquette komponálta.

X és Y kromoszóma, létünk biológiai meghatározói. Itt dől el minden: ki lesz Ádám és ki lesz Éva. Genetikai kódok romantikus találkozásai és párkapcsolati mutációk a dobogó szívek laboratóriumában.

Frenák Pál új előadásának tere sterilen fehér, futurista világot idéz. A díszlet egy különleges fehér hálórendszer - akár egy képzőmővészeti installáció -, amely nagyon eleven, folyamatosan mozgásban van, pulzál, reagál a táncosok mozdulataira. Ebben a fehér hálórendszerben ott az ember, férfi és nő, tele kérdésekkel, kételyekkel. Hiszen a válaszokat kereső, megismerő ember olyan, akár a hálót szövő pók, aki saját lényegéből alkotja meg az őt körülvevő világot, az otthonát, és elhelyezi magát saját, kreált univerzumában.

Függés és függőség, belegabalyodás és kapaszkodás, egyensúlyozás és lebegés. Szakadás, elszakadás, szakítás. Az X & Y emberi viszonyok bonyolult hálózata, mely egyben egy különös teremtéstörténet is.

Hogyan éljük meg egy párkapcsolat hétköznapi pillanatait? Milyen vágyakkal, érzésekkel, reményekkel közeledett a világhoz és egymáshoz az első emberpár? Hogyan szeretünk ma és hogyan fogunk évtizedek múlva? Milyen lehet a testhez, a férfiassághoz, a nőiességhez való viszonyunk különböző életszakaszainkban? Vajon a férfi jelenléte és tekintete teremti meg a másikban a nőt és viszont? Mit tudunk a világról, amiben élünk?

A(z) Frenák Pál Társulat előadása

Bemutató időpontja:

2013. április 18., Frenák Pál Társulat

Stáblista:

Hozzászólások