Zenekar

A.M.D.



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az A.M.D.-t (Anti Military Demonstration) Sotár és Kiskovács alapította 1987 nyarán, a mára már kultikussá váló első magyar hardcore banda, a Marina Revue és az akkoriban megjelenő külföldi hardcore bandák hatására. A kezdeti felállás Füleki Sanyi gitár (aki ugyanakkor a Leukémiában is játszott) Cséb basszusgitár, Sotár ének, Kiskovács dob. Az első koncert 1988 februárjában, a Muter klubban volt, majd 1988 közepén felvették első 5 számos demójukat. Cséb augusztusban sorkatonai teendői miatt elhagyta a zenekart, helyére Sík Bandi (ex-Kazányi) szállt be és vele megkezdődtek a Nyugat-európai koncertek. 89-ben Németországban limitált példányban megjelent a Sucking Stalin Tour című anyaguk egy kis kiadónál. A zenekar itthon és külföldön is egyre ismertebb lett, de zenei nézetkülönbségek miatt Füleki Sanyi 1989 decemberében elhagyta a zenekart. Az új gitáros átmenetileg Tádé (Colorado) lett, majd a zenekar 1990 nyarán Lőrke személyében (ex Trottel, Marina Revue, Qss) megtalálta azt a gitárost, aki azóta is meghatározza a zenekar hangzását. Az év végén a Fekete Yuk kiadó gondozásában megjelent a "Ne vonulj be!" című kazetta.
A banda állandó vendége lett az itthoni és az Europai kluboknak ahol olyan zenekarokkal koncerteztek, mint az Idiots, Spermbirds, Rich Kids on the LSD, RIP, Lunacy, Fugazzi, Bodycount, Carcass. 1991 végén megjelent az első hivatalos lemezük "A háború borzalmai, sőt még rosszabb" címmel. 1993 novemberében Sotár kiválásával a zenekar megszűnt, amit sajnálatos halála követett 1994-ben. 1994 végén újra összeült a zenekar és arra az elhatározásra jutott, hogy új énekessel (Cséb aki 88-ban basszusgitáron játszott) újra indítja a csapatot. 1995-ben megjelent a "Túlélők" című CD. Ez a felállás 1996 végéig tartott mivel Cséb távozott a bandából. 1997-től 2000-ig a zenekar énekest keresett, volt néhány koncertjük, más-más felállással de nem sikerült megfelelő énekest találni. 1999-től Kiskovács az Aurórában folytatta és úgy tűnt az AMD-nek ezzel vége is. 2005 decemberében újra találkozott a csapat és eldöntötték, hogy újra színpadra lépnek. Az énekesi posztra Csiszit kérték fel, akit egy AMD tribute bandában láttak meg, és még egy gitáros csatlakozott a bandához Fidó (ex Psycho, VHK, Korai Öröm) személyébe.


Tagok:
Kiskovács - dobok
Seza - ének
Sík - basszusgitár
Fidó - gitár
Lörke - gitár


Hozzászólások