Zenekar

Backstreet Boys



Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Megalakulása: 1992

Nick Carter, A.J. McLean és Howie Dorough diákként ismerkedtek meg egymással. Kevint és unokatestvérét, Briant kicsit később ismerték meg de rögtön bevették őket a bandába, így megalakult az öt fős Backstreet Boys énekes fiúegyüttes. Énekeltek, koncerteztek, de a híressé válás 1994-ben kezdődött el, amikor Louis Pearlman menedzser felkarolta őket. Profi marketinget és rengeteg slágert nyújtott nekik. A fiúk pedig énekeltek, és akrobatikus mutatványokat is bemutattak koncertjeiken.

1995-ben megjelentették első nagylemezüket, amely Európában és Kanadában egyaránt nagy sikert aratott. Szülőhazájukban, Amerikában csak 1997-ben ismerték el őket, amikor már többek közt hazánk is a lábuk alatt hevert. Végül Pearlmannel befejezték munkálataikat és elindultak az csúcs felé vezető úton. Ezután megjelent harmadik albumuk, a Millenium. Ekkor már az egész világon ismerték őket. 2000-ben Black&Blue címmel megjelent a negyedik album is.

2001-ben a fiúk feloszlottak és néhányan elkezdték építeni saját karrierjüket több-kevesebb sikerrel.
2005-ben újraalakultak és megjelentették a Never Gone-t, majd visszavonultak és készítették az új albumot. 2007-ben újra feltűntek, azonban csak 4 taggal, mert Kevin már nem akarta újrakezdeni
énekesi pályáját. A számokban nagy változás észlelhető: kevesebb a táncos-pörgös dal és előtérben vannak a lassúbb, érzékenyebb dalok.

Tagok:
Nick Carter
Brian Littrell
Howie Dorough
A.J. McLean

Lemezek:
Backstreet Boys (1996)
Backstreet's Back (1997)
Millennium (1999)
Black & Blue (2000)
Never Gone (2005)
Unbreakable (2007)


Hozzászólások