Balaton

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Megalakulása: 1979


A kezdetekben az alapítók saját szerzeményeiket, valamint Vető János és Kozma György verseket zenésítettek meg és adtak elő diavetítésekkel egybekötve a BME Bercsényi kollégiumában valamint a Kassák Klubban. Ekkor közreműkődőként az együttesben fellépett Königh Péter (szájharmonika, ének) és Hajnóczy Árpád (szaxofon). Első koncertjüket az URH együttessel adták közösen 1980 szeptemberében egy pszichiátriai ambulancia udvarán.


A verseket, forgatókönyveket és színdarabokat is szerző Víg Mihály 1982-től egy másik fontos együttesnek, a Trabantnak is meghatározó tagja lett, majd 1984-től állandóan változó kísérők (főként Európa Kiadó-tagok) társaságában léptek fel a csak rájuk jellemző szomorú rock'n'roll sanzonokkal. Végül az Európa Kiadóval közös 1986-1987-es turné után a Balaton beszüntette működését.


1991-ben azonban újjáalakult az együttes, Víg Mihály ekkor Wahorn Simonnal és Oláh Imánuellel triót alkotott, hogy szerte az országban kisebb klubokban lépjenek fel. 1992-ben két archív koncertfelvételt tartalmazó kazetta jelent meg, az első stúdiólemez pedig 1996-ban látott napvilágot A fény közepe a sötétség kapujában címmel.


A 1990-es évek végétől a Balaton egy még újabb felállásban ef Zámbó István együttesével és fúvósokkal kiegészülve koncertezett. Ekkortól főként klasszikus nyolcvanas évekbeli sanzonjaikat, Trabant és Neurotic számokat játszottak, kiegészítve 1996-os dalokkal és a Hungária pár számának csak a Balatonra jellemző melankolikus, szomorkás feldolgozásával.


Az, hogy a 2000-es évek első évtizedében az együttes még létezik és rendszeresen koncertezik, önmagában is jelzi, hogy a körülötte kialakult kultusz nem vesztett erejéből, és ezen még olyan események sem változtattak, mint például az új Balaton meghatározó alakjának, Döncinek a kiválása. A közönség szeretete és az elismertség azért sem meglepő, mert a Balaton alakulása után 30 évvel még mindig az a kis klubegyüttes, ami annak idején volt.


Tagok:
Víg Mihály - gitár, billentyűk, ének
Dénes József - szólógitár
Keszei Krisztián - gitár
Dudás Zsombor - dob
Horváth Gábor - basszusgitár


Lemezek:
Balaton 1985. 04. 27. (1992)
Balaton II. (1992)
A fény közepe a sötétség kapujában (1996)


Hozzászólások