Zenekar

Dresch Quartet



Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

Megalakulása: 1998

Dresch Mihály 1984-ben alakította meg első saját zenekarát, A kilencvenes évek közepéig ennek többször is változott a felállása: a Sóhajkeserű és a Gondolatok a régiekről albumokon Grencsó István (fúvós hangszerek), Benkő Róbert (bőgő) és Baló István (dob) hallható, a Zeng a lélek címűn Geröly Tamás dobolt és Lajkó Félix hegedült, majd Lajkót Kovács Ferenc (hegedű, trombita) váltotta - így készült a Folyondár, a Túl a vízen és a Révészem, révészem... Aztán 1998 tavaszán újra átalakult a zenekar. A dobok mögé visszatért Baló István, míg a bőgő Szandai Mátyás kezébe került. Az újjászületett kvartett első lemeze, a Riding the Wind Angliában jelent meg, a nemzetközi sajtó, többek között a Down Beat nagyon jó kritikát írt róla. 2001-ben jelenik meg a Szép csendesen már a BMC Records kiadásában. A 2002-ben megjelent Hungarian Bebop (BMC Records) igazán nagy nemzetközi visszhangot keltett, a felvételéhez egy valódi legendát, Archie Sheppet sikerült megnyerni. "Dresch a magyar népzene és a jazz termékeny fúziójának egyik legmeghatározóbb létrehozója" - John Fordham (The Guardian) . 2004 óta Lukács Miklós játszik a zenekarban cimbalmon. Még ugyanebben az év tavaszán jelent meg a zenekar Egyenes zene című lemeze, amelyet a Jazzwise magazin kimagaslónak minősített. A Dresch Quartet tagjai - Archie Shepp mellett - a műfaj olyan kimagasló alakjaival dolgoztak együtt, mint John Tchicai, Roscoe Mitchell, Chico Freeman, David Murray és Dewey Redman. Számos rangos fesztiválok és klubok látták a zenekart vendégül, többek között a Jazz & Wine Festival (Olaszország), a Festival Jazzcbre (Franciaország), a London Jazz Festival (Anglia), a JazzFest Wien (Ausztria), a Kalisz Festival (Lengyelország), a New Morning (Franciaország) vagy a Jazz Brugge (Belgium).


Állandó tagok:
Dresch Dudás Mihály - szaxofon, furulya, basszusklarinét
Lukács Miklós - cimbalom
Hock Ernő - nagybőgő
Baló István - dob
(Szandai Mátyás - nagybőgő)

Lemezek:
Peti Jubilarni Internacionalni Susret Dzez Muzicara "Naissus Jazz '85" (1985)
Sóhajkeserű (1985)
Hazafelé (1987)
Live In Cologne (1988)
Sóhajkeserű (1989)
Gondolatok a régiekről (1990)
Zeng a lélek (1993)
Folyondár...(1995)
Túl a vizen (1996)
Révészem, révészem... (1998)
Mozdulatlan utazás (2000)
Szép csendesen (2001)
Hungarian Bebop (2002)
Egyenes zene (2004)
Árgyélus (2007)
Kapu és kert (2013)


Hozzászólások