Zenekar

Nevergreen



Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A zenekar 1994-ben alakult Szegeden. A két alapító tag Bob Macura énekes - basszusgitáros -

ritmusgitáros és Matláry Miklós billentyűs. Ők ketten teremtették meg a Nevergreen máig is

jellegzetes, egyedi gothic-doom metal zenéjét és hangzását. A Nevergreen első felállása 1994-ben

megmutatta magát a Marlboro Rock In 1994 elnevezésű tehetségkutató fesztiválon, ahol a második

helyezést értek el, de a rendezvény igazi győztesei mégis ők lettek, mert az akkori Polygram

kiadótól megkapták az első helyért járó díjat, egy 6 lemezes szerződést. Az első album, a Game

Over nevet viselte és 1994-ben jelenet meg. A 90-es években a Nevergreen a metal kategóriában

Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara volt.



A zenekar a második album kiadása után a Polygramtól a Hammer Recordshoz szerződött át. A

Hammer Records szervezésében a 90-es évek végen elkezdődött a Gothica fesztivál-sorozat, ahol a

külföldi zenekarok mellett mindig a Nevergreen volt a headliner. Ezen a fesztiválon vette fel a

zenekar a Mindörökké című élő albumot 2003-ban, es egy DVD-t ugyanazon cím alatt. A csapat a

megalakulás óta összesen kilenc lemezt adott ki, a legújabb az "Új birodalom - New Empire" című

bilingvális lemez. Az idei év elején jelent meg a Nevergreen legfrissebb kiadványa, az Imperium

című 4 lemezes boksz, amely az első négy album összes dalát, valamint számos bónusz nótát

tartalmaz remaszterizált változatban. A Nevergreent stílusában nem lehet egyértelműen a ma

divatos gothic metal stílushoz kötni. Ez a zene más, a brit gothic elemek mellett a doom súlyos

vontatottsága és a power metal ereje is jelen van a muzsikában - a csapat hangzása vastagabb,

szélsőségesebb, mint a közkeletű szimfonikus gothic metal zenekaroké. A csapat fő dalszerzői

muzsikájuk mibenlétét illetően egyszerűen a Heavy Metal kifejezést preferálják.



Talán a Nevergreen magasztos, ünnepélyes lelkületű szövegvilága áll legközelebb a gothic

műfajhoz: borongós, metafizikus jellegű, az élet sötétebb oldalával, a világ valódi jellegével

foglalkoznak, sajátságos felfogásban. A Nevergreen nagy sikerrel dolgozott fel olyan dalokat

sajátos stílusában, mint a Depeche Mode Strange Love című dala, illetve Madonna Frozen című

szerzeménye.



A zenekar jelenlegi felállása:

Bob Macura - ének / basszusgitár / ritmusgitár

MatláryMiklós - billentyűs hangszerek

Erős Szabolcs - szólógitár

Kovács Tamás "Moti" - dobok

Simon Valentina "Tina" - női vokál

Ispán András - basszusgitár (live)



Diszkográfia:

Game Over LP 1994

Az Éj Szeme LP1996

Ámok LP 1999

Let the Hammer Fall Hammer Music válogatás (Enyém a bosszú - demo version) 1999

Új Sötét Kor LP 2001

Ezer Világ Őre LP 2002

Ab Ovo... Válogatás 2003

Mindörökké Koncert 2003

Ősnemzés / New Religion dupla magyar/angol LP 2004

Erős mint a Halál / Strong as Death dupla magyar/angol LP 2007

Új birodalom / New Empire dupla magyar/angol LP 2009

Imperium 4 lemezes díszdoboz szett 2011

Hozzászólások