Vad Fruttik

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Vad Fruttik, és Likó Marcell zenei karrierje a Summer Kitchen - Nirvana feldolgozás zenekarban kezdődött Várpa1otán 1996-ban, egy nyári konyhában (ki gondolta volna?). Itt fedezte fel Herter Tamás - a város ismert gitárosa ?- és hívta el, hogy alapítsanak közös bandát Vad Fruttik néven. Már itt együtt zenéltek Józsa Zoltánnal (dob) majd pár éven belül csatlakozott Kerekes Gergely is (gitár).
Első saját szerzeményüket (Molnár néni) még jópár dal követte, amiket évről-évre rögzítettek is serényen, de az otthoni koncertezésen, és néhány sikeres tehetségkutatón túl nem értek el nagyobb eredményeket.


1999-ben szintén egy tehetségkutató után kapta meg a Fruttik az első lehetőséget egy igazi nagylemez elkészítésre, kiadóstól, reklámostól, azonban a lemez rögzítése előtt egy hónappal a kiadó kihátrált az egyezségből, ami a zenekar széteséséhez vezetett.
Marcell főiskolára ment, az elektronikus zene felé fordult, és főként otthon dolgozott egy samplerrel, és groove boxxal, míg a többiek egy feldolgozás zenekarban vigasztalódtak - igen lassú ütemben, de újra kezdte a közös munkát Kerekes Gergellyel, akivel egy hibrid hangzás kidolgozására törekedtek - főként jazz, bossa nova, és különféle elektronikus zenei stílusok házassága által. Valójában ekkor született meg az a kohézió, amire az egész Fruttik épül, hiszen a zenekar dalainak döntő többségét ők ketten írják.
2005 környékén Kaszás Gábor (basszus) sikeres pályázatának hála, a zenekar 3 számot rögzített a Rádió 8-as stúdiójában. Ezek között szerepelt a Szerelmes dal, melyet Polgár Gábor aka Cyborg Templar kezdett a Radió Caféban pörgetni. A rádiós játszás hatására, a Fruttik felkerült a Café Instant vol 1 című válogatáslemezére 2005-ben.
Ebben az időszakban indult el a zenekar budapesti karrierje is. Kis klubok, kis közönség, apró sikerek (Pótkulcs, Tűzraktér, Menta terasz, Kék Yuk, Rocktogon stb.).
Egy remix kapcsán kereste meg Likó Marcell a későbbi billentyűst Győrffy Gyulát, és vele közösen készítette el a Rózsikámnak Digitálisan című (barkács)albumot egy számítógép, és egy mikrofon segítségével 2006 őszén.
Az albumot a Nesta által vezetett Mama Records adta ki, s az almanachok úgy emlegetik, hogy ez év végére állt össze a Vad Fruttik egy "igazi" zenekarrá, innen ered a 2006-os kezdet, hiszen a dalok is ekkor kapták meg végleges formájukat, és tulajdonképpen ezzel kezdődött el a zenekar karrierje.
A turnék, és a folyamatos koncertezés miatt a zenélést nem lehetett már folyamatos munka mellett végezni, ezért Herter Tamás kiválása után nem sokkal távozott a zenekarból Józsa Zoltán, majd Kaszás Gábor is. Az ő helyükre érkezett a Hock testvérpár Veszprémből. Attila (dob) és Zoltán (basszus).
2008-as Egy éjszaka Bohémiában c. albumuk Fűzfőn készült, de itt már lehetőségük nyílt élő hangszerek rögzítésére is. A lemez valahol a jazz, rock, blues, táncdalfesztivál, easy listening, és az elektro között bolyong.
2010-ben készül el a harmadik album, Fénystopposok.


Tagok:
Kerekes Gergely - gitár
Hock Zoltán - basszusgitár
Hock Attila - dob
Győrffy Gyula - billentyűs hangszerek
Likó Marcell - ének, gitár


Lemezek:
Rózsikámnak digitálisan (2006)
Egy éjszaka Bohémiában (2008)
Fénystopposok (2010)
Darabok (2013)
Tudom milyen (2015)
HighTech (2017)
Szabad.vagy (2018)

Színház


Hozzászólások