DrMáriás tényleg súlyos eset. Nem is azért, mert buddhista hajléktalanként ábrázolja az ország leggazdagabb gázszerelőjét, és rápingálja Joszif Sztálint a híres medencés David Hockney-festményre, hanem azért, mert legújabb albuma mázsányit nyom. Háromszáz oldalon száz új és ötven aránylag ismert festmény szerepel a Tanmesék a világ legfejlettebb demokráciája című albumban, mindehhez még az új Tudósok lemezt (Himnikus idők himnuszai) is csatolta a szerző. Nem mondhatjuk, hogy szűkmarkú lenne.

A hátsó borítón

az a festmény látható, amelyen Orbán Viktor és Áder János – mindketten kőkori szőrmében – megkeresztelik Ferenc pápát a Balatonban.

Hiszen drMáriást, a piktort leginkább a közéletet távolságtartó iróniával tematizáló festményeiért szeretik a legtöbben, amelyekért

átkozzák is, áldják is mindkét politikai oldalon.

A harcos ellenzékiek inkább elhordják, azt gondolva, hogy bagatellizálja, eltréfálja a valódi rendszerkritikát, a képeit pedig inkább pszeudo politikai művészetnek tekintik, nem valódinak. A harcos kormánypártiak viszolygását meg – amiben az a pestszentlőrinci KDNP-s képviselő jár élen, aki szeptemberben a helyi közösségi házban tartott kiállítás betiltását követelte – talán nem is kell magyarázni. Azért vannak kivételek: Kósa Lajos debreceni polgármesterként például nyitott már meg drMáriás-kiállítást, el is nyerte a jutalmát, mert a festő aztán őt „dadaista hasbeszélő kormánykommunikátor”-nak nevezte. Aminek lenni mégiscsak teljesítmény.

A kérdés már csak az, hogy akkor végülis ki szereti drMáriást?

Azt hiszem, szereti minden magyar és mimagyar, akik dolgoznak, esznek, b*sznak, isznak, pihennek, b*sznak – ugye, nem szükséges kitennem az idézőjeleket?! –, és szeretnének komédiaként vagy szürreális álomként nézni mindarra, amiben élünk, a történelem és a jelen forgószínpadára, amely egymás után dobja elénk Lenint, Majkát, Müller Cecília nénit, Chaplint, Szent Istvánt. DrMáriás mindezt beleteszi egy nagy turmixba, és megnyomja a gombot. Az utóbbi évszázadok festőinek stílusában elevenednek meg a nagyok, Adytól Esterházyig, akik nem eleget, meg a szánalmasan kicsik, Habony Árpádtól L. Simon Lászlóig, akik túl sok vizet zavarnak.

A festő még önmagát is valaki más ecsetjével rajzolja meg: rögtön egy Magritte-stílusú festménnyel nyit az album, amin drMáriás asztalán egy kézigránát, a festményben lévő festményén meg giccses vízililiomok.

Vannak a festőnek visszatérő fixa ideái. Például Andy Warhol híres Elvis Presley-nyomata, aminek fejét hol Rózsa Sándoréra, hol Leninére, Horthyéra, Orbánéra cseréli.

„Gyere szép pisztolyos fiú! Lőjél sokszor meg!”

– olvasható a miniszterelnökről szóló kép kísérőszövegében. Az új DrMáriás-album ugyanis abban is különleges, hogy mindegyik festmény mellett hosszabb-rövidebb szöveg olvasható, akárcsak egy tárlatvezetésen. Ezeket egytől-egyig drMáriás írta – és a néző-olvasóban erősen felmerül a gyanú, hogy bizony az albumbemutatóhoz írt ünnepi beszédet sem Észak-Korea bölcs vezetője, Kim Dzsongun írta, hanem maga a szerző.

Bár arról a drMáriás-rajongók sincsenek meggyőződve, hogy kedvencük az örökkévalóságnak alkot, mi azért szurkolunk, hogy beírja magát az öröklétbe, vagy legalább abba a húsz-harminc évbe, ami klímakutatók szerint az öröklétből hátra van. Ehhez azonban több tényező szerencsés együttállása szükségeltetik. Az egyik és legelső, hogy ne sújtsa az emberiséget kollektív vakság – ez olykor-olykor túl valószínűnek tűnik, lehet, hogy már el is érkezett –, talán nem is kell magyarázni, miért lenne ez borzalmas a festészet egészére nézve. A másik, hogy ha látunk is, festményeket nézzünk 50-100 év múlva is, ne csak képernyőket meg tőzsdei táblázatokat. A harmadik, ugyancsak nem elhanyagolható feltétele DrMáriás örökérvényűségének, hogy Jászai Gellért „üzletember”, Nagy István agrárminiszter, Áder János ex-államfő és Borkai Zsolt hajóskapitány és a többiek maradandóbbat alkosson annál, mint amit eddig letettek az asztalra.

Mert hiába fáj, DrMáriás alanyainak jó részét pár év múlva el fogjuk felejteni.

Felbecsülhetetlen módon növelné a portrék értékét, ha mondjuk a fenti nevezettek írnának egy klasszis regényt vagy feltalálnának egy népszerű koktélt. Szurkoljunk nekik!

DrMáriás képeit azért csak megmutogatjuk majd az unokáknak, akik éppolyan unottan nézegetik őket, mint a mostani kölykök a nagypapánál halmokban sorakozó Moldova-köteteket. Az biztos, hogy sok mindent meg kell magyaráznunk majd az értelmezésükhöz. Hiszen, ahogy a festő fogalmaz egy interjúban: „... van egy olyan belterjes jelentésrendszerünk és kódrendszerünk, amely traumatizálja a hétköznapi világunkat.” De hát belterjes az egész 20. század, egy szörnyű főzelék, amely mindenkinek megfeküdte a gyomrát. Most, hogy a régi ideológiák kiújult erővel mérgeznek, még drMáriás festményei is segíthetnek, hogy kipihenjük őket. Ahogy Kim Dzsongun (???) fogalmazott azon a bizonyos albumbemutatón:

„... hogy jobban és tisztább szívvel szerethessünk bele újra azokba az életekbe, amelyeket élünk.”

DrMáriás festményalbuma az Inda Press kiadásában jelent meg.