Biciklizni mindenki tud, persze. Ahogy a közmondás tartja, azt nem lehet elfelejteni. Természetesen én sem felejtettem el, sőt a hétvégén voltunk a gyerekekkel. Gyönyörű őszi nap volt, tíz órakor elindultunk, a kerékpárokat felszereltem az autó tetejére, délben már hajtottuk is a pedált a Duna gyönyörű panorámáját szemlélve. Felelős szülő vagyok, nem tenném ki a gyerekeimet a pesti forgalomnak, inkább kiautóztunk a szigetcsúcshoz.

De nem csinálok belőle erényt, pedig mondom, én is tudok biciklizni.

Ellenben nagyon sok ember van, aki erényt csinál a biciklizésből. Én nem tudom, ez milyen liberális ágenda része, de nem is akarok más életébe beleszólni.  Van egy-két munkatársam, aki kerékpárral jár dolgozni, és a bukósisakot feltűnően lóbálva jönnek be az irodába, demonstrálva, hogy ők kerékpárral jöttek, a gangon lakatolják le a járgányukat. Értem én, hogy más lenne a város, ha mindenki biciklizne, de nem fog mindenki biciklizni. Ez nem Hollandia, hanem egy másik ország.

Természetesen értem, miért csinálnak sokan a biciklizésből erkölcsi kérdést, nem vagyok butus. Zöldebb, fenntarthatóbb, tisztább, nem rontja a levegőminőséget. Csakhogy a gazdasági növekedéshez fogyasztásra van szükség, a fogyasztás mellékterméke pedig a károsanyag-kibocsátás. A kormány sem hülye, erre szolgál a benzinársapka, és ezért volt bajban a világ, amikor kitört a járvány, és mindenki otthon maradt.

A jóléthez autózni kell.

Nem kell gazdasági Nobel-díj ennek megértéséhez, hiszen nekem sincsen Nobel-díjam, természetesen.

Sok biciklis átmegy a piroson különben. Ennek többször magam is tanúja voltam. Általában meg szoktam kérdezni a bicikliseket, hogy miért mennek át a piroson, már nem azokat, akik átmennek, mert azok huss, már ott sincsenek, hanem azokat a bicikliseket, akikkel találkozom, hogy a többi miért megy át a piroson. A múlt héten a kollégám, aki persze éppen leggingsben villogott az irodában, erre azt felelte: hogy ő pedig látott, hallott olyat is, hogy autós átment a piroson, sőt halálra gázolt gyalogost, mit szólok ehhez én, az autós. De én nem ütöttem el senkit, ellenkeztem. Ő csak folytatta, hogy akkor neki miért kell minden piroson átmenő biciklis nevében szabadkoznia. Én ezt a személyeskedést felettébb tapintatlannak éreztem, hiszen emberek meghaltak.

Persze biztos van olyan része a biciklizésnek, ami jó. A biciklizés helyettesíti a napi sportolást is, bár szerintem nem egészséges a szmogban a tüdőt így megerőltetni. Viszont úgy vélem, hogy aki sportol, az ne akadályozza azokat, akik munkába igyekeznek, hogy eltartsák a családjukat. Arról nem is beszélve, hogy a biciklis nem fizet útdíjat és nem fizet súlyadót sem, igaz, a biciklinek nincs nagy súlya, én mégis úgy gondolom, hogy nincs keresnivalója azon az úton, amit én fizettem ki.

És nem kell a parkolásért sem fizetnie, holott egyre több a városban a bicikli, és már számottevő helyet foglalnak el a gyalogosok elől.

Egyre több helyen van biciklisáv, ami persze megintcsak borzasztó tendencia. A kilencvenes évek óta nagyjából harmadával nőtt az autók átlagos szélessége. Nagyobbak, szebbek, ez a természet rendje. Biztos jó ötlet a sávokból elvenni, ha egyszer a gépjárművek mérete nő? Át kéne ezt gondolni.

A másik idegesítő dolog, hogy a biciklisek bizonyos egyirányú utcákba kétfelől behajthatnak, ezt megintcsak szörnyen felelőtlennek érzem. Hiszen ezekben az utcákban általában van egy-egy parkolósáv, egy autós közlekedő sáv, plusz az a kis járda, aminek egy részén az autók parkolnak, hiszen – mondhatni – parkolási válság van.

Könnyű belátni, hogy egy szemből érkező biciklis igen veszélyes a közlekedési rendre nézve.

A parkolási problémára visszatérve pedig, jónak tartanám, ha több földalatti garázs épülne a városban. Egy átlagos autós akár napi 30-45 percet tölt naponta parkolóhely kereséssel. Nem csodálkozom, hogy sokszor kénytelen a járdán megállni, és csak reménykedhet, hogy nem büntetik meg, vagy nem karcolja meg a karosszériát egy ott közlekedő biciklis, mert persze a biciklisek gyakran közlekednek a járdán is, természetesen. A KRESZ-t ismeri bármelyik? Nem, és még jogosítványuk sincsen, amit el lehetne tőlük venni.

A kerékpárosok ráadásul képesek elhaladni a kocsisorok között dugóban, ami felettébb sportszerűtlen, persze. Én többször lehagytam már kerékpárosokat nyílt terepen, amikor nem volt dugó. Azt hiszem, ezt nevezik úgy: tiszta verseny.

Persze nem azt mondom, hogy legyen tilos autóúton kerékpározni, de a kerékpár nem városba való. Nagyon felelőtlen, aki – főleg gyerekes, családos emberként – kerékpárral közlekedik egy ilyen forgalmas városban. Hiszen bármikor elüthetik őket. Egy 80 km/h-val érkező autó ellenében semmit sem segítenek a butuska, kézzel mutogatott jelek, amivel a hiányzó indexlámpájukat helyettesítik. A kerékpározás veszélyességét maguk a kerékpárosok sem tagadják, rengeteget panaszkodnak rá, hogy túl közel mennek hozzájuk a buszok és az autók. Azon persze nem gondolkodtak el, hogy talán ők, és nem mindenki más halad szemben az autópályán. Egyszóval ideje lenne kinőniük ezt a gyerekes hobbit.

Mindezek fényében talán érthető, ha azt mondom, a kerékpárok nagyon veszélyesek, hiszen bármikor elütheti őket az autó.