Nem tudom már, hogyan lyukadtam ki oda, hogy a golyóstoll és a töltőtoll különbségéről elmélkedem, hiszen egyiket sem használom, a laptopon jegyzetelek, így írom ezt a cikket is. A napokban elhunyt Moldova György egyik könyve került a kezembe, amit Bíró Lászlóról és Goy Andorról, illetve a golyóstoll feltalálásáról írt. Jó kis film lehetne a sztoriból, akkor is, ha nem illik a zsánerbe. A feltalálókról szóló amerikai filmek vége mindig az, hogy a meg nem értett zseni megnyer valami pert, találmánya megváltoztatja a világot, de ha nem is, ő végül milliomos lesz, szóval happy end. A magyar álom nem hasonlatos az amerikaihoz, a zsidó származású Bíró Lászlónak például rögtön Argentínáig kellett menekülnie a nácik elől, miután a ’30-as években megszerkesztette az első golyóstollat. Talán érdemes kiegészítenünk annyival a történetet (hiába, hogy büszke öntudatunk bánja), hogy nem Bíró László találta fel a golyóstollat, hanem egy bizonyos John Loud nevű amerikai cserzővarga, aki azt be is jelentette szabadalomként 1888-ban. Utána még jöttek páran, ki-ki hozzátette a maga részét a golyóstoll ügylethez, de

a tinta hol kifolyt, hol elapadt, hol kifogott rajta a gravitáció,

long story short, jöttek a magyarok. Goy Andor kitalálta, hogy a kapilláris legyen hajszálcsöves, hogy a szűk járatban a gravitáció ellenében is elérje a tinta a golyót. Bíró József a tinta anyagában hozott áttörést, de ahhoz kellett György nevű fivére is (egy fogorvos), aki segített a sűrűségében és állagában megfelelő anyag kiválasztásában. A golyóstollból persze nem Bíróék csinálták a legnagyobb vagyont, hanem egy Marcel Bich nevű gyáros, aki 1946-ban 10 dollárért adott egy darabot (ez ma már tízszeres összegnek felel meg), 1959-ben meg már csak 19 centért.

Moldova dokumentumkönyvének címe: A végtelen vonal, a dolog szépséghibája, hogy pont a golyóstollal kezdve rövidültek meg a vonalak.

Aki írt már töltőtollal, bizonyára tapasztalta, mennyire más bánásmódot igényel.

Alig érünk a papírhoz, s máris kész maszat minden. Hogy kevesebb legyen a macera, jobb csak a szavak végén felemelni a tollat és kitenni a keresztvonalakat és az ékezeteket. Pont úgy, ahogy általános iskolában tanítják. Meg persze máshogy kell fogni, inkább úgy, mint a lúdtollat, hogy ne érjünk hozzá a friss tintához. Cserébe sokkal könnyebb fogni, nem kell olyan erősen a papírhoz nyomni.

Ma már alig használnak töltőtollakat, van, aki azt mondja, emaitt veszett ki a dőlt betűs írás. A golyóstoll szerkezeténél fogva megkívánja, hogy az írószerszám szinte merőleges szögben érje a papírt, a betűk tehát katonás rendben, egyenes derékkal sorakoznak a papíron. De ott sem, hiszen átköltöztek a laptopokba, a telefonokba, a talpas Times betűket is leváltotta már az egyszerűbb megjelenésű Arial-féleségek. Egykor az emberek egész sok következtetést levontak abból, hogy kinek milyen a kézírása (Newton elegáns vonalakat húzott, Mozart f betűi hosszúak voltak, az a és o betűk aprók, Freud lendületesen írt, Marie Antoinette pedig gyöngybetűkkel, mintha emlékmű kövébe vésné, igaz, nem a bevásárlólistát, hanem az V. Ferdinánd nápolyi királynak küldött üdvözletet). Én, miközben erre a cikkre készültem,

rájöttem, hogy ugyan tudom, milyen a kézírásom, de valószínűleg nem is teljesen olyan,

a középiskola és az egyetem óta nem írtam hosszú szövegeket kézzel. Ha gyakrabban körmölnék, talán alakulna. Arról nem beszélve, hogy a kézírás nagyszerű módja volt a tanulásnak, amit leírtam, általában már tudtam is.

Bíró élete vége felé sem hagyta abba a munkát, minél idősebb lett, annál többet dolgozott. Az argentin golyóstoll-gyártó cég, a Sylvapen egyik fejese lett, Moldova szerint „hiúságának jólesett, hogy reggelenként az előcsarnokba belépve a saját életnagyságú mellszobrával találta magát szembe.” 1985-ben halt meg. Goy Andort nem becsülték meg ennyire, Újpesten élt, rossz munkákat vállalt, túledzett fémrugókat masszírozott helyre valami géppel, és jogosan sértődött meg a világra, amiért csak Bírót tartották számon a golyóstoll feltalálójaként. A két férfi soha, de a lányaik végül összebékültek. Egyes nyelvekben, például az angolban néha el-elkülönül a két személy, amikor „biro pen”-t vagy „go-pen”-t mondanak, de alig hiszem, hogy sokan tudják, honnan ered a két elnevezés.

Ahogy azt sem, hogy miért fáj a kezünk, ha elvétve többet kell írni kézzel a szokásos név, szül. hely, idő és anyja nevénél.

A töltőtollakat mára csak a mániákusok használják,  akik ódákat zengenek előnyeikről. A töltőtoll egyenesen megkívánja a szép, kötött írásképet – azaz a betűk kötővonalakkal való egybefűzését –, megkívánják az íróeszköz döntött tartását és egyfajta eleganciát. Szemben a billentyűzettel, amit ütni-vágni kell, vagy a golyóstollal, amivel szinte vésni kell a papíron, a töltőtoll suhan, folyik, maszatol, a töltőtollal jól esik szépeket írni. Nem beszélve a lúdtollról, azok voltak az idők! Nehéz dolog lúdtollal agresszív kommentet írni! Ugye, hogy nem megy...