Magyarul is megjelent a könyv, ami minden másnál részletesebben írja le Marilyn Monroe halálának körülményeit, és megfelelő munícióval látja el azokat, akik a Kennedyk kezét látják a dologban.
„Oly sokan laknak a bőrömben, hogy néha megdöbbent. Annyira szeretném, hogy én csak én volnék! Többször is eszembe jutott, hogy bele fogok ebbe őrülni, míg nem jöttem rá, hogy jó néhányan, akiket csodálok, ugyanígy vannak ezzel”
– mondta egy újságírónak néhány hónappal a halála előtt Marilyn Monroe. Nem úgy tűnik, hogy a halála óta eltelt hatvan évben ritkult a színésznőhöz kötött perszónák száma. Tavaly Ana de Armas főszereplésével kijött a Szöszi, amely az extravagancia álarcával, de szó szerint belemászott Marilyn méhébe, hogy néhány brutálisan kegyetlen, felkavaró jelenettel örökre az elménkbe égesse, a szexszimbólum az álomgyár áldozata volt. Évtizedekkel ezelőtt Norman Mailer úgy írta meg az első igazán népszerű monográfiát, hogy megnézte a filmeket, megnézte a fotókat, elolvasta a fellelhető életrajzokat, a többit pedig – saját bevallása szerint – „kiötlötte”. Van, akik szerint gátlástalan nő volt, aki fenntartások nélkül használta a testét a karrierje érdekében, mások úgy vélik, hatalmas férfiak áldozata. Szőke fruska vagy meg nem értett művész, valódi ikon, aki vizionáriusként vette magára a tömegkultúra kínálta szerepet.
Soha nem fogjuk már tudni, hogy milyen ember volt Norma Jeane, mert Norma Jeane nem elválasztható Marilyn Monroe-tól, és mint a fenti nyilatkozatból kiderül, maga Marilyn sem akarta leválasztani magáról a perszónát. De ha már teljes rendet nem tudunk tenni, jó olvasni Anthony Summers immár klasszikussá vált életrajzát, amely jókora késéssel idén jelent meg először magyarul Istennő címmel a Corvina kiadónál.
Summers háborús újságíróként dolgozott, könyveket írt Frank Sinatráról, a Kennedykről, az orosz cári család leszármazottairól és a Nixon-éra törvénytelenségeiről, veteránként pedig még 9/11 valódi történetét is megpróbálta rekonstruálni. Azután kezdett foglalkozni Marilyn Monroe halálával, hogy a Los Angeles-i kerületi ügyészség 1982-ben újranyitotta az ügyet.
A nyolcvanas években még szenzációnak hatott, ma már aligha meglepetés, hogy Robert F. Kennedy ott volt azon a napon, amikor a színésznő meghalt, és legfőbb ügyészként eltüntette annak a nyomait, hogy ő és testvére, John F. Kennedy elnök szexuális viszonyban voltak vele. Egy olyan tanú is akad, aki állítja, három és fél órával korábban értesült már a színésznő haláláról, hogy a rendőrség tudomást szerzett volna az esetről. Sőt, még az is lehet, vélekedik a szerző, hogy Marilyn kórházban halt meg, és úgy csempészték haza az otthonába. Ha valaki nem annyira jártas az amerikai politikatörténetben, nehezebben rakja össze, miért volt mindehhez szükség az FBI-t vezető Edgar Hooverre és miért a média lekoptatásánál előrevalóbb például az alvilág megbékítése. Az biztos, hogy Summers oknyomozása alapos volt, még a két legismertebb férjet, Joe DiMaggiót és Arthur Millert is sikerült diktafonhoz ültetni.
A könyv igen vaskos, a magyar kiadás több mint 500, méretes oldal. Kiderül belőle, hogy Robert Kennedy Marilyn és egy közös barát társaságában nudista strandra látogatott, meg az is, hogy mielőtt a lámpalázas színésznő elénekelte volna a Happy Birthdayt az elnöknek, egy barátnője biztatásképpen hangosan felolvasta neki a „The Little Engine That Could” című amerikai gyerekmesét.
View this post on Instagram
Ha van a könyvnek hibája, az az, hogy a szerző szinte kizárólag az őt körülvevő férfiak mentén meséli el a színésznő életét. Nem tudunk meg semmit – ebből a könyvből legalábbis – a gyerekkoráról, a tucatnyi árvaházról, ahol élt, de a születése után néhány bekezdés után már első házasságáról olvasunk. A másik gyengéjét egyértelműen Marilyn Monroe elmeállapotát firtató részek képezik, ezek – tudva, mit tartott a pszichiátria a hatvanas években és mit vall most – a könyv minden más részleténél hamarabb elavultak. Így aztán nehéz komolyan venni Marilyn orvosának vélekedését, miszerint a színésznő „abnormálisan félt a homoszexualitástól”.
Az viszont kiderül a számtalan interjúból, hogy Marilyn legközelebbi barátai sem voltak igazán jó barátok, és nem az ő érdekeit és jóllétét tartották szem előtt. Számos anekdotából megerősítést nyer, hogy a színésznő világsztárként és szexuális szimbólumként is eldobható, kizsigerelhető eleme volt a filmiparnak. Amikor a Kallódó emberek forgatásán Marilyn öngyilkosságot kísérelt meg, a stúdió így kommentálta a dolgot: „Az lehetetlen. Fél nyolckor meg kell jelennie a forgatáson!”
Az utolsó fejezetben Summers felidézi, hogy Marilyn Monroe a sminkesével megígértette, hogy ha meghal, utoljára még kifesti. Egy aranyozott csipeszt is ajándékozott neki emlékeztetőül, az alábbi bevéséssel: „Amíg még meleg vagyok, Marilyn.” Kennedy elnöknek írt utolsó üzenetében a színésznő, a hollywoodi sztárok nevében, azt írta:
„Csupán azt a jogot követeltük magunknak, hogy ragyoghassunk.”
Lehet, hogy Hollywood letarolta Norma Jeane-t, de Marilyn Monroe-t soha. A nagyhatalmú stúdióvezér, Eli Wallach visszaemlékezése szerint a színésznő gyakran mondogatta, amikor magára öltötte a filmsztár perszónáját: „Úgy érzem, most Marilyn leszek.” A maga módján fantasztikus, hogy
az az ember, aki teljesen elveszítette a hatalmát saját valója fölött, milyen mértékben kontrollálta a róla alkotott képet.
Ha Marilyn Monroe titkos életeit lehetetlen is egyetlen könyvbe foglalni, Summers alapos oknyomozással készül a halál körülményeit illetően, és talán annyi adatot és tényt vonultat fel, amennyit egyetlen más életrajz sem.
Ford.: Barabás József. Corvina Kiadó, 2023., 512 oldal.
