Tízmillió futballszakértő országa vagyunk. Irodalmárok, írók, de még olvasók is jóval kevesebben vannak ennél. A közös halmaz viszont meglepően nagy. Rejtő Jenő a nászútján is meccsre ment, Esterházy könyvet írt focirajongásáról.
– a fenti sorokat Kormos István írja, a fociultra. Tudnivaló, hogy nem ő az egyetlen írónk, aki szerette a focit: Karinthy Frigyes rajongott érte, egy humoreszkjében leírta, hogy szerinte a Jóisten is focista volt, imádta Rejtő Jenő is, aki a nászútját is megszakította egy mérkőzés kedvéért. Móra Ferenc még tisztséget is vállalt a futballéletben, Herczeg Ferenc pedig buzgón jelentkezett, amikor a futballszakszókincs magyarítására írtak ki pályázatot, igaz, ötletei nemigen tetszettek a Nemzeti Sport szerkesztőségének.
Krúdy Gyula a futball diplomáciai erejét fedezte fel igen hamar: „Én magamban azt gondolom (…), hogy a nagyra növekedett, szinte világhírű pesti futballisták hamarabb megtalálják a kézszorítást az ellenséges külföldiekkel, mint nagyfejű politikusaink” – írta 1919-ben. Szabó Lőrinc nagy versben búsongott az 1954-es elbukott döntő miatt. Zelk Zoltán a 6:3-as meccsről írt. Örkény István A Hunnia Csöködön című elbeszélésében egy erotikus történet hátterében helyezett el focimeccset. Akit az irodalom és a futball összefüggései érdekelnek a rendszerváltás előtt, olvassa el Csillag Péter Ady stoplisban című, 2019-ben megjelent könyvét! Aki a kortárs irodalmat csípi, olvasson Esterházyt (Utazás a tizenhatos mélyére), Darvasi Lászlót (A titokzatos világválogatott), Kőrösi Zoltánt (Az utolsó meccs), Egressy Zoltánt (Lila csík, fehér csík), Kukorelly Endrét (Pálya).
No, de hol vannak már a daliás idők! Mára a foci az ország harmada számára szitokszó, a másik harmad nézi, de kevesebb stadiont akar, a harmadik harmad pedig nézi is, örül neki, boldog. Szétszakadt a mezőny. Olyan ez, mintha Kocsis nem passzolna Budai II-nek, Hidegkuti meg nem futna vissza Bozsiknak segíteni. A foci persze üzlet, az üzlet meg kis országunkban sokszorosan politika. A foci tehát politika, de a játék az játék. Az maradhatna játék. Esterházy (a jobbszélen gyűlölt író, amúgy nemzeti kincs) írja: „milyen következtetést kéne levonnunk Puskás bal lábából” a Rákosi-rendszerre nézve? A választ megadja: semmit. A politika sokszor használja legitimációs eszközként a focit, de a tízmillió futballszakértőnek – ha tényleg annyira értenek hozzá – ezt nem kéne hagynia. Mert akkor szétszakad a mezőny.
Elcsúsztak a kérdések is: stadionunk legyen, kórházunk vagy egyetemünk? Egyik oldalon fuck SZFE, tolerancia miatt kirúgott szakértő, kiállása miatt vegzált Gulácsi, a másikon szotyis OV.
A futball évekre elveszítette kultúráját, a kultúra meg elveszítette futballját.
Pedig milyen jól megírta ezt Herczeg Ferenc száz évvel ezelőtt, kicsit továbbgondolva az „ép testben ép lélek” bölcsességét!
„Ha visszatekintünk a történelembe, látjuk, hogy a régi Athén és Róma egyformán súlyt helyezett az irodalom, művészet és a sport fejlesztésére. Ugyanúgy, mint a világ mai urai: London és Newyork (sic!)… Ahol virágzik a kultúra, ott él a sport is, ahol nincs kifejlett sportélet, ott a kultúra is gyerekcipőben jár.”
Ez lenne az a támadás, amiben még félpályánál sem vagyunk, nemhogy a tizenhatos mélyén.
